Az aszfalttól a bécsi Aranyteremig

Legutóbb azt írtan e rovatban, hogy tombol a nyár. Sajnos, még most is, noha hűvösebbek az éjszakák. A végletek skáláján játszadozik velünk az időjárás. Pár napja egy kisrepülőgép katasztrófája tartja feszültségben az aradiakat. Egyelőre nem tudni, mi okozta a váratlan balesetet, amelynek két áldozata van. Egy tapasztalt pilóta és egy pilótának készülő fiatalember. A Világoson felszállt gép a vagongyár területén zuhant le hatalmas robbanás és füst kíséretében.

Mindenkin, akihez eljutott a hír, borzongás vett erőt. Arad légterében emberemlékezet óta nem történt hasonló baleset. A tragédia napján e sorok írója a ligeti tó körzetében volt, hallotta a különleges zajt, és látta az uszoda felé emelkedő fekete porfelhőt. Sokan a strandolók közül eleinte nem is figyeltek fel a váratlan eseményre. Aztán futótűzként terjedt a hír. A két ember halála mindenkit megdöbbentet.

Ez volt a hőhullámmal viaskodó Arad szomorú augusztusi hétvégéje.

Amúgy kulturális események sorozata, a cudar hőség ellenére, az utcára hívta az embereket: koncertek az Eminescu parkban, a Neptun strandon, vásár a főutcán, sportversenyek sora.

A nagy meleg az események sorozatát sem tudja megtörni. Vannak a városban helyek, amelyek elhomályosítják az események pezsgését, és gondolkodóba ejtik a látogatót. Arad kétarcú város – mondta egy turista. Biztos vagyok benne, hogy arra utalt, amit látott, nem arra, amit a túravezető elmondott: a Maros-parti promenádon, a Mikelaka felé vezető út (a villamossínek cseréje miatt napjainkban ideiglenes buszmegálló) környékén fényes nappal a járdán alusznak az utca emberei, a hajléktalanok. Ez mostanában egyik „sötét” sarka a belvárosnak.

Egy ilyen látvány elszomorít és nem éppen hízelgő véleményt formál a városvezetés és a szociális intézmények tehetetlenségéről. Évről évre (már majdnem azt írtam, hogy számos, de akkor sem tévednék) több ilyen esetnek lehetünk szemtanúi. A látogató és a városlakó ilyenkor pillanatok alatt változtat a véleményén: nagyot nyel, és újraértelmezi a látottakat.

Azért nem hagyom ki a legszebbet: a kultúrpalota hangversenyterme rég nem látott olyan remek és meggondolkoztató zenei eseményt, mint a múlt héten, amikor kínai „csodagyerekek” mutatkoztak be egy nagyobb szabású bécsi fellépés aradi „főpróbáján”. A zenéhez kevésbé értők is azt mondták, hogy ilyen élményt a legtöbb ember az életben egyszer hagy ki. Jobbik esetben, beül a nézőtérre és gyönyörködik benne. A szakértők is azt vallották, hogy a tehetség mértéke határtalan. A még gyermekkorban járó kínai művészek elképzelhetetlen biztonsággal, technikával szólaltatták meg a nagy zongoraversenyeket (is) komponáló klasszikus zenészek műveit. Csodálatos élmény volt.

És a filharmónia? Ezzel a műsorral és szólistáival lépett fel, pár nappal az aradi koncert után, Bécs és Európa egyik leghíresebb hangversenytermében, a Musikvereinban, az Aranyteremben, ahol az osztrák házigazdák az újévi nagy koncerteket tartják, világhíres fellépőkkel.

Arad néha kitesz magáért.

Kár, hogy csak néha.