Bányászpincérek

„A Barót környéki bányászok egy része átképzésen venne részt, hogy pincérek és szakácsok legyenek.” (Mediafax hírügynökség, a Kovászna megyei tudósító, Kiss Edit beszámolója).

Egy több éves emlék ugrik be. Ülünk a franciaországi, egykoron német Strasbourgban, Európa egyik fővárosában, a turistaszezon teljében a patinás főtér, a lélegzetelállító katedrális közelében lévő mellékutcában egy kisvendéglő teraszán, kiszolgálásra várva. Nagyon ránk férne valami ennivaló és üdítő, de hát alig kaptunk helyet, a németül, angolul, franciául és ki tudja még milyen nyelveken halkan beszélgető ember (itt senki sem hangoskodik) temérdek – mikor kerülünk mi sorra? Pedig a pincérek, többnyire fiatal fiúk és lányok, úgy siklanak az asztalok között, mint az angolnák, gyorsan, udvariasan veszik fel a több nyelvű rendeléseket, hozzák-viszik a teli és üres tányérokat, palackokat, írják a számlát, süllyesztik nagy bukszájukba a pénzt… Igazán nem lehet panasz rájuk. Azon morfordírozom: vajon hol, hogyan képezhették őket, hogy ilyen profi módon csinálják?

Szóval: pincér és szakács lesz-lehet a Barót környéki bányászok egy része. Meg a Petrozsény környékieké, hallottuk néhány napja a tévében. Volt bányász–pincér-szakács: ez a nap slágere. Bányászra ugyanis az elkövetkező években nincs szükség Romániában, veszteséges a szén kitermelése, túl nagyok a költségei, olcsóbb a behozatal – ilyen körülmények között nem lehet, nem szabad fenntartani a szénbányászatot. Angliában is leépítette, hatalmas ellenállás közepette egyébként, a Vaslady néhány évtizede.

De mi legyen a több ezer, állás, kereset, megélhetés nélkül maradó bányásszal? Az esetleges végkielégítés, a munkanélküli segély nem tart, nem is tarthat örökké.

Hát legyen belőlük pincér, szakács, azokat, ugye, egyszerűen és gyorsan ki lehet képezni. És menjenek Magyarországra dolgozni, a Balatonhoz, a turistaszezonban. A barótiak, például, tudnak magyarul. 

Bízzuk magunkat fantáziánkra és képzeljük el a bányászból lett harminc-negyvenéves pincért Balatonfüreden, Siófokon, csúcsszezonban, amint angolnaként siklik az asztalok között, gondosan ápolt (szénportól valahogy megszabadított) kezével tányérokat, palackokat, poharakat tesz-vesz, németül, angolul, franciául és más nyelveken értekezik a vendégekkel – eléggé el nem ítélhető módon nem mindenki tud magyarul vagy románul még a Balaton partján üdülők közül sem.

El tudják képzelni? Ha igen, önök szerencsések, tényleg van fantáziájuk.

Sok éve, amikor tömegesen leépítették az egykori nagyüzemek dolgozóit, azt tanácsolták: indítsanak önálló vállalkozást az elbocsátottak. Boldog-boldogtalan kényszervállalkozó lett – mit tehetett volna? –, hogy tőke és rátermettség híján rövidesen csődöt mondjon. Évente tízezerszámra számolódnak fel a kis- és középvállalkozások a nehéz gazdasági helyzetben. A leendő pincér-szakács volt bányászokat azonban ez a veszély nem fenyegeti. Ők nem kis- és közepes, hanem egyéni vállalkozók lesznek…