Karácsonykor az egész világon a keresztények Jézus Krisztus születését ünneplik, pedig a kutatók többsége egyetért abban, hogy Jézus születésének időpontja nem december 25-re esik. Talán azért esett mégis erre a napra a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz húsvét, illetve a fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt. Karácsony az öröm, a békesség, a szeretet, a család, az otthon ünnepe lenne, ha nem csinálnánk magunkból bolondot.
Régen a néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták, abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek, abból adtak a baromfiknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. Elfeledtük ezeket a szokásokat, és nem figyelünk már egymásra sem.
Más lett a karácsony. Nem az ünnepről, nem a nyugalomról, békességről, pihenésről, hanem a rohanásról szól, és arról, hogyan éljük túl. Az üzletek a szentestét megelőzően igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását, és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni. Legtöbb ismerősöm reggeltől estig dolgozik, próbálnak „pénzt csinálni”, mások meg azt a keveset elkölteni, amit oly keservesen szereztek meg. A család – legjobb esetben – csak az „ünnepi” asztalnál találkozik, majd ki-ki nehéz gyomorral, fáradtan zuhan az ágyba.
Jobban figyeljünk egymásra, hogy tényleg ünnep legyen ez a pár nap!
Hozzászólások