Csődspirál

Az elmúlt hónapokban egyre többen kérdőjelezik meg az Európai Unió és az Európai Központi Bank érdekvédelmi szerepét. Leghangosabb és legmarkánsabb ellenzője, kritikusa és szkeptikusa Nigel Farage, az Angol Független Párt elnöke, a Brit Parlament képviselője. 

Ha valaki meghallgatja az Európai Parlamentben elhangzott interpellációit, hangos, tiszta és koherens argumentumokkal tűzdelt felszólalásait, az a benyomása támad, hogy az Unió és központi bankja egy fabatkát sem ér. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke keserű mosollyal hallgatja, valahányszor Nigel Farage-nak mondanivalója van az Unióval vagy az euróval kapcsolatban. Az Európa Tanács június 28–29-i ülésének legutóbbi előkészítő vitájában, amelyen a tagországok pénzügyi kereteit és forrásait elemezték, Farage csípőből tüzelt a jelenlévőkre. Felszólalásában a következőket taglalta: ha a spanyol bankokat 100 milliárd euróval tőkésítik – bár tudvalevő, hogy megmentésükhöz 400 milliárd euróra van szükség –, és ennek az összegnek a húsz százalékát olasz bankok állják, háromszázalékos évi kamatot számítva fel érte, míg ők ugyanezt a summát hétszázalékos kamattal veszik fel, milyen jövő vár rájuk? Egyértelműen a csődspirál.

Ha Görögországnak mégis el kell hagynia az eurózónát, ez az EKB-nak 445 milliárd eurójába kerülne, amit nem élne túl, hacsak nem folyamodna pénznyomtatáshoz, ami a mostani szabályok szerint lehetetlen. Ha Görögország, Portugália, Írország, Spanyolország, Olaszország körbefinanszírozzák egymást, ennek csak egyetlen következménye lehet: az összeomlás. Ez az Európai Unió monetáris stratégiájának alapelve?  Ha igen, akkor az euró halálra van ítélve – jelentette ki Farage. Majd így folytatta: tíz évvel ezelőtt azt ígérték, az Unió (és ennek pénzneme, az euró) lesz a világ legdinamikusabb, legmegbízhatóbb erőháza. Az Unióban mindenki munkához juthat, s a legnagyobb szabadságot élvezheti. Mi történt az elmúlt tíz év alatt? A nemzeti demokráciák ostrom alá kerültek. A pénzhiány és a kölcsönstratégiák abszurditása ellehetetlenítette az államok működését. Az Unió központi pénzintézményének képviselői diktálják a nemzeteknek, mikor, mit és hogyan kell tenniük.

Emanuel Barroso és Van Rompuy gúnyos mosollyal kísérték végig Nigel Farage puskatűzként elhangzott tirádáját. Mosolyuk mögött ott volt az igazságot vélni tudók tragikuma, a minden bajjal szembenézők higgadtsága.

Ez viszont nem lesz elég az Unió és az euró megmentéséhez. Vissza kell térni az alapokhoz, és gyökereiben megreformálni a szövetséget. Az Uniónak nem vezérnemzetekre, hanem vezérelvekre van szüksége. Ezeket pedig minden tagállam érdekeihez kell igazítani.Akkor lesz igazi Unió.

Akkor lesz újból erős euró.