Egy eltűnt társadalmi kategória nyomában

Belvárosi lakótömböm nemrég volt kereken fél évszázados. Jómagam több mint huszonöt éve ide járok haza. Azt mondják a szakemberek, hogy matuzsálemi korú blokk, amelyben minden előfordulhat: megreped a támfal, beázik a legfelső emeleti lakás, csöpög az alagsori csatorna, kilyukad a fűtőtest, felpúposodik a parketta.

Szerelőre van szükség. Méghozzá késedelem nélkül, mert a baj egy egész közösséget érint.

Szerelőre, de hol van manapság olyan ember, aki rögtön kiszáll a helyszínre? Hol van olyan szaki, aki percek alatt átlátja a helyzetet, és ugyanilyen gyorsan és hatékonyan meg is javítja, ami elromlott?

Nagyítóval kell keresni a jól képzett, nemcsak egy szakmához konyító, hanem amolyan régi „ezermester” típusú szerelőt.

Kiveszőfélben van ez a társadalmi réteg. És persze tudatában is van szociális értékének, nélkülözhetetlenségének. Ezt a zsebünkön érezzük, ha mégis megtisztel jelenlétével.

A mai élet futószalagon „termeli” az egy-két munkafázishoz értő fizikai dolgozókat. Ha a teljes fogyasztói társadalomban élnénk, már nem is lenne igazán másokra szükség. Megvennénk az újat, eldobnánk, helyettesítenénk a régit.

A fogyasztói társadalom nem a javításra, hanem az új megvásárlására épít.

De ez még kissé odébb van!

Legalább is kies tájainkon.

Mi jelenleg hibrid viszonyok között keressük a megoldást, a „hidat”.

Nevezetesen azt az embert, azt a szolgáltatót, aki enyhíti hétköznapi bosszúságainkat, megoldja gondjainkat.

A politika csetléseinek, botlásainak kiszolgáltatott tanügy tönkretette a szakiskolák rendszerét.

Az utánpótlásra, ha lesz ilyen valaha, még várni kell!

Valaki éppen a szomszédból, egykori „rangec jóskás” – a belvárosban véletlenül futottunk össze – azt mondta: ha mi feldobjuk a talpunkat, megszűnik az a kategória, hogy „munkás”.

Aki még értette a szakmáját, az vagy nagyon idős vagy külföldön keresi a boldogulását. Aki itthon maradt, annak a java kontár.

És mindjárt felhozta példának a Crişan és a Ghiba Birta utcák esetét, ahol többször is feltörték valamilyen csatornavezeték miatt, de máig se hozták rendbe az aszfaltot, pedig a kispiac felé vezető utca igencsak forgalmas. Hasonló az ábra a még forgalmasabb Blaga utcában, amelyet alig néhány éve korszerűsítettek, de manapság újra feltörték. Porfelhőbe vesző csatatér, no… tessék inkább megnézni!

Hát munka ez? – kérdi tőlem, mintha én lennék a minőségi ellenőr vagy a pocsékul dolgozók csoportfelelőse.

Igazat kell adnom felháborodott ismerősömnek. Egy hajóba evezünk.

Magam is azon töprengek, hová vezet ez a munkamorál, ez a felületesség.

Sokfelé megfordulok, itthon és külföldön is. Ha nem lennék megrögzött lokálpatrióta, és szeretném a nagy szavakat, magam is könnyű szívvel kijelenteném, hogy kevés helyen dolgoznak olyan pocsékul, mint szülővárosomban. 

Lesz-e valaha másként?

Magam szeretném megadni rá a megnyugtató választ.