Fogyunk

Régi bajunk, hogy fogy Románia magyar lakossága. Néhány évtizede még két és félmilliós magyarról beszéltek – kissé már akkor is túlozva – a külföldi sajtóban, most már a másfélmillió magyarnál tartunk (a legközelebbi népszámlálásnál kiderül, mennyire valós ez a szám), s hogy harminc-huszonöt év múlva hányan lesznek, arra gondolni is rossz.

De folyamatosan csökken Románia összlakossága is, azzal együtt, hogy vannak szaporább vidékek és népcsoportok. Az ország követi az általános európai tendenciát – a legutóbbi statisztikai adatok is egyértelműen erre utalnak.

Az ország lakossága tavaly decemberben néhány híján 7000 fővel csökkent (a kb. 16,5 ezer születésre mintegy 23,5 ezer elhalálozás jutott). Ha egyetlen hónapról lenne szó, mondhatnánk véletlenszerűnek, de évek óta következetesen ez történik: a (kisebb-nagyobb mértékű) csökkenés állandó jellegű, a „negatív népszaporulat” a szabály, és nem a kivétel.  

Hallottunk már olyan véleményt, hogy „na, akkor mi van? Legfeljebb kevesebb lesz az éhes száj, a munkanélküli”.

Az ilyen álláspont a (tragikus) helyzet teljes meg nem értéséről tanúskodik. A lakosság fogyása egyrészt az idősebbek, a nyugdíjas korúak számának növekedését jelenti (az átlagéletkor, bár nálunk valamivel az európai átlag alatti, de fokozatosan nő), ugyanakkor a fiatal, munkaképes lakosság számának és arányának csökkenését, ami már jelenleg is, de főleg távlatilag katasztrofális hatású.

Az Országos Statisztikai Hivatalnak nem tiszte megoldásokat adni, vagy sugallni a helyzetre, ez a politikum dolga lenne. Sajnos, az ország vezetői sem tudják – egyébként egész Európa sem – mi lenne a teendő. Ami biztos, az egyszerű statisztikai adat: egy adott számú népesség fenntartásához családonként 2,1 gyermeknek kellene születnie.

De hol állunk attól?