Harmincöt

1989 decemberében az Európától elszigetelődött, koldusszegény Románia lakosai aligha gondolták volna, hogy harmincöt év alatt ennyit javul az ország helyzete. Jóllehet a diktatúra alóli felszabadulás pillanataiban – és az azt követő időkben – magasak voltak az elvárások, azóta számos célkitűzés valósult meg.

1989 decemberében Románia felszabadult a kommunizmus rémuralma alól, a kommunistáktól azonban nem. Az ország szabad lett, a demokrácia is meggyökeresedett, három és fél évtized alatt számos szabad parlamenti, államelnöki és helyhatósági választás zajlott le – amiről az előző fél évszázadban álmodni sem lehetett. A politikai pluralizmus 1989 óta megkérdőjelezhetetlen valóság, vagyis – a kezdeti nehézségek ellenére – megvalósult a temesvári, aradi, kolozsvári, nagyszebeni, bukaresti stb. forradalmárok egyik legfőbb célkitűzése. Hogy a diktatúra kiszolgálóit nem sikerült eltávolítani a vezető pozíciókból és a közéletből, arról maga a nép tehet, hiszen sosem támogatta a lusztrációt, éppen ellenkezőleg, szavazataival rendszeresen hatalomba emelte őket.

Az életszínvonal is látványosan emelkedett, igaz, nem azonnal, hanem főleg az utóbbi 20 évben. Az 1989 előtti nyomorra, a végtelen sorban-állásokra, üres boltokra, koromsötét városokra és hideg lakásokra már csak az idősebbek emlékeznek, a fiatalok számára elképzelhetetlen mesék. Manapság Románia gazdasági teljesítménye majdnem tízszer nagyobb, mint 1989-ben, az export pedig tizenegyszeresére nőtt. Azzal az óriási különbséggel, hogy 35 évvel ezelőtt az export a lakosság kárára ment, a nép szájától vették el, miközben manapság a lakosság jólétben él, a boltokban bőségzavar uralkodik nagyságrendekkel nagyobb kivitel mellett! Az ötször-hatszor nagyobb és minőségileg sokkal jobb gépkocsiparkot is bármikor lehet használni, miközben 1989 előtt azt a kevés Daciát sem lehetett bármikor használni az adminisztratív korlátozások és a minimális üzemanyag miatt.

Harmincöt év alatt Románia olyan korszakos dolgokat is megvalósított, amelyekről 1989-ben nem is álmodtunk volna, mint például a NATO- és EU-tagság. Kétségtelen, ezek – akárcsak a látványos életszínvonal növekedés – inkább az USA-nak, illetve Nyugat-Európának köszönhetők, mintsem a romániai társadalom teljesítményének. A nyugati intézményrendszerhez való csatlakozás révén Románia állampolgárainak milliói járhatták be, ismerhették meg személyesen az 1989 előtt elérhetetlen Nyugatot, sőt, nemcsak bejárhatják, hanem tanulhatnak, dolgozhatnak és le is telepedhetnek ott.

Kétségtelen, az 1989 decembere óta eltelt időszak nem volt végtelen diadalmenet, a fejlődés gyakran döcögősen haladt, óriási ellenállást kellett legyőzni, és még így is számos gond és igazságtalanság maradt. Tisztességes embereknek frusztráló, hogy a diktatúra kiszolgálóit nem vonták felelősségre tengernyi gaztetteikért, hogy az 1989-es vérengzés, az 1990-es marosvásárhelyi véres március vagy a bukaresti bányászjárás felelőseit nem büntették meg, hogy a szekusokat és a pártaktivistákat felelősségre vonás helyett luxusnyugdíjakkal jutalmazta a társadalom.

Vonalat húzva azonban nyilvánvaló, hogy a pozitívumok száma és jelentősége nagyságrendekkel meghaladja a negatívumokat. Lehet, hogy 1989 forradalmárai még többet akartak volna, az azóta eltelt 35 év mérlege – különösképpen a külföldi segítséggel párosuló utóbbi húszé – alapján mégis büszkék lehetnek, áldozatuk nem volt hiábavaló. Manapság a Kárpátokon túli Románia egész történelme legjobb időszakát éli, Erdély pedig a Monarchia összeomlása utáni legjobb időszakát. Mindezek az 1989-es hősök bátorsága és áldozatkészsége alapján. Örök hálával tartozunk nekik.