Hétköznapi bölcsesség

A farsangi fánk illata kénye-kedve szerint terjeng a lakásban, sőt, a tömbház lépcsőházába is beólálkodik, és nem lehet egykönnyen kitessékelni onnan. 

Mert hol az egyik, hol a másik szomszédasszony süti a sok kis labdányi falatot, ami akkor az igazi, ha rendesen megkelt a tésztája, és a tálcára kerülve pufók, szalagos, cukros az orcája. A fánk része a farsangi ebédnek, a vendéglátásnak, a mulatságnak, mifelénk ez így szokás. Kár még a böjtre gondolni, különben is az sem tart örökké. Persze, a világ nem ad okot a tartós vidámságra, a mosolygós arcok is elfelhősödnek a rossz hírek hallatán, és azokból nincs hiány. Sok pofont kap a megélhetésért gürcölő kisember manapság, ami hajlamossá teszi arra, hogy búnak eressze a fejét, és elfelejtsen mosolyogni.

Márpedig mosolyterápiára szükség van.

Egyik székely szomszédasszonyomtól hallottam, hogy elpanaszolta az urának: éjszakánként rosszakat álmodik. Fenyegető jelentése lehet annak... Mire a válasz: „Azt mondja erre a góbé, hogy mindenki olyat álmodik, amilyen esze van.” No, azóta nem hozakodik elő a rossz álmaival az ura előtt – vallotta be kacagva a feleség. Én pedig sietve lejegyeztem. Jó ezt tudni!

Kohut Eszternél, a temesvári Geml József Társaskör vezetőségi tagjánál is ilyen ügyben tapogatóztam, mire ő elmondta:

– A nyomasztó gondolatok, a zárkózottság, a távolságtartás, a folytonos őrlődés ártalmas lehet. A mi társaskörünk tagsága nem azért jár össze hétvégeken, hogy kipanaszkodja, kisírja magát, hanem hogy csevegjen, tereferéljen az anyanyelvén, szabaduljon a hétköznapok nyomásától. Tavaly például hat kirándulást is szerveztünk Magyarországra, és nem a bevásárló körút volt a fő úticélunk. Ópusztaszer, a különböző hagyományőrző fesztiválok, legutóbb a Szegedhez közeli Zákányszéken a madárpark – csupa olyan látvány, amitől testileg-lelkileg felfrissültünk. Ehhez már csak ráadás az együttlét öröme, a barátságok elmélyülése. A fáradt vándornak, a mai túrázónak is szüksége van az útszéli vendégfogadóra, ahol megpihenhet, erőt gyűjthet. Így nekünk, nőknek, feleségeknek, családanyáknak is, hisz sohasem kényeztetett bennünket az élet. Ezért hiba lenne elutasítani magunktól a kellemes élményeket, amivel megajándékozhatjuk magunkat.

Hosszú az esztendő, még elején járunk az évnek, farsang van, de böjt is lesz. Elmondom, hogyan értelmezi és jegyzi a naptárba személyes élményeit egyik nyugdíjas pedagógus kolléganőm. Tévedés ne essék, nem naplót vezet, csupán egy-egy szóval, egy mondattal bejegyzi a naptárba (az évkönyvbe) az őt érintő jó és a kellemetlen eseményeket. Aztán december végén leltároz: számára mennyi volt a jó és mennyi a rossz év közben. Összegzéskor rendszerint kiderül, hogy piros pont is van legalább annyi, mint fekete. Kell ez a bizakodáshoz, a derűlátáshoz, az erőgyűjtéshez.

A következtetéshez pedig nem kell nagy filozófia, csak egyszerű, hétköznapi bölcsesség: az ember azt látja, azt hallja meg, amire megtanul figyelni.