Pezseg a ködös, nyirkos december légköre. Az adventi időszakban talán sosem volt még Aradon annyi színvonalas esemény, mint most. Ki vállalná mostanában a tévedés rizikójával azt hangoztatni, amit a túlbuzgó huszonévesek „ragasztottak” nem is olyan rég a városra. Történetesen azt, hogy unalmas, eseményszegény.
De erről majd máskor…
Most csak annyit, hogy a Piroska házaspár a napokban bemutatott kitűnő könyve csak egyik jól időzített cáfolat a fenti állításra. Az aradi magyar színjátszás történetéről összeállított, korábban közölt két vaskos kötetet most kiegészítették a színházi plakátok történetével.
Hézagpótló, remek munka.
Nos éppen az ilyen jellegű plakátokról jut eszembe ismét az egykoron patinás városi hirdetőoszlopok sorsa. Jó pár éve már felvetettem ezt a témát. Ma még inkább időszerű.
Az 1890-es években német mintára felállított, henger alakú hirdetőoszlopok hosszú évtizedekig díszei voltak a „kis Bécsként” emlegetett Aradnak. (Nicolae Iorga professzor, a jeles román történész volt a „keresztapa”. Tőle az elnevezés.) Akkoriban az esztétikailag is kifogástalan oszlopok a belváros majd minden sarkán hirdették az eseményeket. Napjainkban mindössze három maradt belőlük. Ezek is igencsak lerobbant, szégyenteljes állapotban.
Egy szó, mint száz, a hirdetések ma is komoly szerepet játszanak a kulturális csemegék, rendezvények népszerűsítésében, noha az e célból eleink által kedvelt hirdetőoszlopok állapota ma már siralmasan lerobbant, elhanyagolt. Egy ismerősöm tréfásan meg is jegyezte: a plakátok tartják össze a hirdetőoszlopokat. A főtér szégyenei, holott felújításuk aligha jelenthetett se régebben, se napjainkban anyagi gondot a városnak. Ezt ilyenkor, a karácsonyra való lelki felkészülés idején hatványozottan érezzük, tapasztaljuk. Addig viszont kénytelen-kelletlen maradunk a városháza előtt hasonló alkalmakként kiállított fotóknál, a Maros-parti parkok kerítésén évente kiállított amatőr fotóknál és festményeknél. A villamosmegállók vitrinjeinél.
A gondosan megtervezett plakátok ugyanis nemcsak információt közölnek, hanem helytörténeti szempontból is fontosak, hiszen a város értékeire is felhívják a figyelmet. Egy lassú séta, esetleg pár percnyi megállás érzelmi húrokat pengethet, adalék a város megismeréséhez, értékeinek megbecsüléséhez.
Akár itt születtem, akár „csupán” munka- és lakhelyem ez a város.
S.O.S. amíg még nem (nagyon) késő, amíg menthető egy urbanisztikai kincs.
Hozzászólások