Könyvbarátok, tékák

Bár tévednék, mikor azt állítom, hogy mifelénk, de talán másutt is, az utolsó, jobbik esetben, az utolsó előtti nemzedék az, amely még tekintélyes magánkönyvtárral rendelkezik. 

Kedves idős barátom panaszolta, hogy közel háromezer kötet számláló gyűjteményét halála után rokonsága valószínűleg kidobálja, vagy kilóra eladja. Gyermekei ritkán vesznek könyvet a kezükbe. Ha valamire kíváncsiak, leülnek a számítógéphez és annak keresőjéből szerzik ismereteiket. Az unokák is a világhálóról töltik le az iskolai „kötelező olvasmányok” tartalmát.

Az elődök olykor egy életen át gyűjtött házi könyvtárait a felnövő nemzedék egyre inkább kellemetlen porfogónak tartja és igyekszik túladni rajta.

Még mielőtt teljesen leírnánk a könyvtárak szerepét, pillantsunk egy kissé vissza a múltba, az aradi könyvtárak históriájába. Egykori nagyjaink legjelesebbjei nagyon megbecsülték az írott szót.

Orczy Lőrinc (1761–1842) és Forray András (1781–1830) báróknak több ezer kötetet számláló értékes könyvtára volt. A borosjenői gyökerű Atzél családnak csodálatos kötetei voltak. Atzél Péter aradi polgármester majd, főispán tékája 7000 kötetet számlált. A tudós polihisztor Fábián Gábor latin nyelvű könyvtára számos ritkaságot tartalmazott. Vásárhelyi János hagyatékának egy része az egykori Királyi Főgimnáziumba került, onnan később Kara Győző, a katolikus Főgimnázium jeles tanárának fáradozásával az Orczy-hagyaték egy részével a városi, majd a Xenopol megyei könyvtárba. Kara, a kiváló történész házikönyvtára is több ezer kötetet számlált, akár csak Vasile Goldiş magángyűjteménye.

Csodálatos könyvállománya volt Bulcson és Kápolnáson a Mocioni családnak, különösképpen az öt nyelvet tökéletesen beszélő Sándornak és Antalnak.

Közkönyvtárban is igen nagy volt a választék, hiszen a sokan nem engedhették meg maguknak a könyvek gyűjtését. Csupán jelzésszerűen említenék néhányat: A leggazdagabb minorita rend tékája volt. Később Bohus János és a tudós Gaál Jenő hagyatéka is ide került. Aztán a szerb parókia gyűjteménye, a Preparandia könyvállománya (első könyvtárosa maga Dimitrie Ţichindeal, a kiváló nyelvész-tanár volt, akit Eminescu „aranyszájúnak” nevezett). A zsidó iskolának és az egykori polgári fiúiskolának is gazdag könyvtára volt.

Kimagasló gyűjteménynek számított a Kölcsey Egyesület könyvtára, amely évtizedekig a legnagyobb volt Aradon. Ez teljes egészében átkerült a megyei könyvtárba és mindmáig ennek állományát gazdagító adományok egyik legjelentősebbike. De nem feledkezhetünk meg a Casino egylet tékájáról, a Krispin féle könyvtárról sem.

A 19. század végén jött létre Kerpel Izsó könyvkereskedő kölcsönkönyvtára, amelynek híre túllépte a város határait. Közel százezer (!) kötetet számlált. Kerpel könyvárusként is  tekintélyes volt. Főutcai kereskedése (ma Ioan Slavici könyvesbolt) bő fél évszázadon át  komoly versenytárs nélkülinek  számított. Halála után egyik munkatársa, Méra Paula vette át az üzlet vezetését.

És hadd említsünk itt meg egy érdekes epizódot. A Kerpel könyvüzlet kirakatában jelentek meg a nyilvánosság előtt az első aktképek (!)

Ma ezen bárki mosolyoghat, de 1909-ben ez – sokak szerint – kimerítette közszeméremsértés vádját. Kerpel és társa, Bloch ellen bírósági eljárást indítottak. A fővárosi lapok közül A Hét és a Pesti Napló ízléstelenek nevezték a művészi felvételek címen kiállított képeket. Ez volt a pesti főügyész magánvéleménye is. 

Hosszas vita után Bózoky Mátyás aradi járásbíró tett pontot az ügy végére: „Ezeken nem ismerhetők fel a nemi élet érzéki körébe tartozó leplezetlen vonások, nem a szemlélő izgatására irányulnak, hanem az emberi test művész ábrázolását célozzák”- fogalmazta meg a verdiktumot.

Úgy tűnik, a múlt század elején Arad felvilágosultságban megelőzte a fővárost.