Lemondás?

Semmi sem állandóbb a világon a változásnál, semmi sem bizonyosabb a bizonytalannál.Tavaly, december utolsó napjaiban, a szocdemek kilépését követő új kormány megalakulásakor azt remélte a lakosság, hogy a hosszú zűrzavar után neki lehet kezdeni az ország ügyeinek rendbetételéhez. A sebtiben összedobált költségvetés 1,3 százalékos gazdasági növekedéssel számolt az idei évre, s arról persze szó sem volt, hogy pár hónap alatt a helyzet pattanásig feszülhet a súlyos szociális megszorítások miatt. „A miniszterelnöknek egy valamiben biztosan igaza lesz: a kormánynak sem idén, sem jövőre nem lesznek mézeshetei, de még órái sem” – írtuk akkor.De még percei sem, tesszük most hozzá. Sőt: percei, érzésünk szerint, meg vannak számlálva, bár lehet, hogy a perc hosszú lesz. Józan számítás szerint nincs más megoldás. Az a kormányzat, amely a jelenlegi miniszterelnök vezetése alatt egy évig (a közös LDP–SZDP korszakban), majd újabb félévig, immár az SZDP nélkül képtelen volt legalább szinten tartani az országot, aligha képes egy még nehezebb időszakon keresztülvezetni. De ha – ad abszurdum – mégis képes lenne (amit kötve hiszünk), akkor sincs hitele az ország lakossága előtt. Új feladatokhoz új emberek kellenek, és most a házi feladat példátlanul nehéz. Ha csak a tervezett fizetés-, nyugdíj- és járulékcsökkentést, leépítést kellene végrehajtani, akkor is túl nagy feladat volna: az ország lakossága nem szokott hozzá az ilyesmihez, és a jelek szerint nem is akar beletörődni. De jóval többről van szó: a gazdaság, a társadalom vezetésének erőteljes átalakításáról, reformjáról, ami nélkül a kilátásba helyezett megvonások fabatkát sem, vagy legfeljebb fabatkát érnének. Köztudott, hogy az igazi reformot – óvatosságból vagy hozzá nem értés okán – minden eddigi hatalom messzire elkerülte.   A miniszterelnök tehát szerintem menni fog, a kormány legalább egy részével együtt, de... mi lesz azután? Jön-e, jöhet-e olyan kormány, amely valóban tudja, mi a dolga, és teszi is, akár nehezen viselt megszorítások árán is? Egy új, felelősen gondolkodó garnitúra ugyanis mást nem ígérhet, mint egykor Churcill: „erőfeszítést, verítéket és könnyeket.” Az idézetben még szereplő vérre, reméljük, nem kerül sor.