Lesz-e valós történelemkönyv?

Ha a korombelieknek említeném Roller akadémikus nevét, akadna, kinek egy böhöm vastag, a középiskolák számára használhatatlan tankönyv jutna eszébe. Tíz esztendőn keresztül az volt a kommunista történelemoktatás alfája és ómegája. Szovjet mintára, internacionalista „alapanyaggal” született.  (Szerencsére, néhai Kovách Géza sohasem említette a tanulmányozandók között még az egyetemi felvételim előtt sem.)

Egyetemista voltam, amikor megjelent Románia összefoglaló történetének első kötete. Aztán gyors egymásutánban még három. Továbbra is abban a szellemben, hogy milyen nagy barátság fűzte a román népet a szomszédos szláv nagyhatalomhoz, annak kultúrájához. Nagy Istvántól (Ștefan cel Mare), Dimitrie Cantemiren keresztül az 1877-es törökellenes felszabadító háborúig, no meg az ország felszabadításáig. Ötödévesként, egy (párt)befolyásos évfolyamtársunk jóvoltából az ötödik kötet makettjét is forgathattuk a vizsgákra készülve. Az viszont már nem jelent meg nyomtatásban, mert 1964 áprilisában az akkori pártfőtitkár és a miniszterelnök kínai látogatását követően Románia „összerúgta a patkót” a felszabadító „nagy testvérrel”. A visszautasított kötetet újraíró tanáraink úgy magyarázták, hogy át kell értékelni történelmi viszonyunkat a keleti szomszéddal.

Az egyetemen tanársegédnek maradt barátom elárulta: el is készült a változat, de sohasem nyomtatták ki. Oka: időközben új főtitkár került a párt, majd pedig az ország élére is. Vele együtt fordult a szélirány, a nacionalista fuvallat minden egyebet háttérbe szorított. Ekkor született Románia története helyett a románok története. A megbízott buzgó történészek nekiálltak egy újabb változat elkészítéséhez, amelyet annak a főtitkári megállapításnak a szellemében írtak, hogy a román államok mindig megőrizték függetlenségüket, sohasem volt valódi török hódoltság, mert az oszmánok féltek (!) az országokat pasasággá alakítani. A hódítani szándékozók ellen pedig szinte állandóan folyt a harc. Erdély is mindössze fél évszázadot volt Magyarország része. Negyedszázadon keresztül ezt a trendet sulykolták az egyetemistákba, ezt verték a továbbképzésre rendszeresen behívott tanárok fejébe.

Amint a kommunista diktatúra összeomlott, ismét változott a széljárás. Mert ugyan ki hihette el, az ország korábbi vezetőihez kapcsolt badarságokat. Azt, hogy egy maroknyi illegális kommunista 1944-ben meg tudta volna szervezni a katonai kiugrást a tengelyhatalmak közül. Meg azt, hogy a két világháború között egy tizenéves suszterinas egy ellene folytatott lopási perben „leleplezte” a kapitalizmus bűneit, amint azt a tankönyvekben leírták. És sok más ehhez hasonlót. 

Bizonyosan most is dolgoznak egy újabb, ki tudja valójában hányadik változaton. Nem valószínű, hogy megérem a megjelenését, de ismerve a fővárosban uralkodó hangulatot, bizonyos, hogy az sem a teljes történelmi igazságot fogja tartalmazni. Mert ahhoz meg kellene szabadulni mindenfajta ideológiai befolyásoltságtól.

De vajon egyszer írnak-e olyat ezen a tájon?