Monroe-doktrínából Donroe

Az USA igényt tart Grönlandra esetleg Kanadára is, illetve kizárólagos befolyási övezetnek tekinti az Amerikai kontinenseket. A nemzetvédelmi stratégia decemberi nyilvános bejelentése, illetve Trump elnök január eleji venezuelai villámgyors beavatkozása valósággal meglepte a világot. Holott Trump a korábbi elnökök nyomdokain halad.

Amerika az amerikaiaké

James Monroe, az USA ötödik államelnöke 1823-ban fogalmazta meg a nevét viselő doktrínát, amely azóta is az amerikai külpolitika egyik tartópillére, s amely „Amerika az amerikaiaké” formában vált közismertté. Lényegében az európai nagyhatalmaknak az amerikai kontinenstől való távoltartását, illetve kiűzését célozta. Akkoriban az újvilágiak (nemcsak az USA-ban) a szabadsággal azonosították magukat és kontinensüket, miközben Európát az elnyomással és a zsarnoksággal. Néhány dél-amerikai ország sárga-kék-piros zászlaja például ezt jelképezi: az arany Amerikát, melyet az óceán választja el a véres Spanyolországtól.

1823-ban Washingtonban még attól tartottak, hogy az európai hatalmak vissza próbálják szerezni volt gyarmataikat, a Monroe-doktrína ennek megakadályozását célozta. Illetve a még megmaradt európai hatalmak kiűzését az amerikai kontinensről. 1867-ben például az USA a Monroe-doktrína nevében vásárolta meg Alaszkát Oroszországtól. Nem a nagyrészt jégfödte, néptelen és értéktelennek tekintett terület érdekelte az amerikaiakat, hanem az oroszok kiűzése. Az USA szintén a doktrína nevében indított háborúban zavarta ki 1898-ban a spanyolokat Kubából, holott a kubaiak – Latin-Amerikában egyedüliként – nemigen lelkesedtek felszabadulásukért, Spanyolország pedig mindig is kedvenc újvilági gyermekének tekintette Kubát.

Gringo Latin-Amerikában

Idővel a Monroe-doktrína értelmezése megváltozott Washingtonban, eredeti defenzív jellegét feladva offenzívan értelmezték, az USA általa avatkozott be Latin-Amerikában. Panama például Kolumbia tartománya volt. Utóbbi viszont kétszer is kicsapta a biztosítékot Washingtonban a Csendes- és az Atlanti-óceánokat összekötő csatorna miatt. Először a kolumbiai kormány ugyanazt a francia céget szemelte ki, amely korábban a Szuezi-csatornát építette meg. A cég botrányos pénzügyi manőverei miatt csődbe ment, a kolumbiai kormány pedig újabb nemzetközi botránytól tartva vonakodott megadni a csatornaépítési koncessziót az azt szorgalmazó amerikai cégeknek. Ettől csordult ki a pohár Washingtonban: 1903-ban az addig nyugodt és hazafi panamai tartomány hirtelen fellázadt Kolumbia ellen, és kikiáltotta függetlenségét, az USA pedig még aznap elismerte azt. Alig néhány nap múlva az új ország kormánya aláírja a koncessziós szerződést az amerikaiakkal, és 99 évre bérbe adja a csatornát az USA-nak. 

Az amerikai United Fruit déli gyümölcs konszern hatalmas földeket vásárolt fel Guatemala, Nicaragua, Honduras és más közép-amerikai kis országokban, ahol óriási banánültetvényeket üzemeltett. Olyannyira, hogy az elvileg független országok az United Fruit uralma alá kerültek, az amerikai konszern kormányokat döntött és állított fel, üzleti érdekei szerint. Így keletkezett a „banán-köztársaság” elnevezés.

A spanyol nyelvű, katolikus latin-amerikai népek körében éppen ezért alakult ki bizonyos ellenszenv az angol nyelvű, protestáns szemléletű, eltökélten kapitalista USA-val és gringónak nevezett lakosaival szemben. Széles tömegek ellenzik az USA imperializmusát, Latin-Amerika országaiban gyakran látni „Gringo go home” (gringók haza) graffitiket és falfirkákat.

Új óriás a láthatáron

Miért éleszti fel Trump ilyen határozottan a Monroe-doktrínát? Hiszen a huszadik században Európa olyannyira tönkre tette magát, hogy az égvilágon semmilyen fenyegetést sem jelent az USA számára az amerikai kontinensen, sőt, Európa biztonsága is az USA-tól függ, Kanada pedig függetlenné vált Nagy-Britanniától. Manapság nem az európai hatalmak gyarmati céljai jelentenek fenyegetést Washington számára, hanem Kína.

Az ázsiai óriássárkány észrevétlenül, lépésről lépésre nyomul Latin-Amerikában is. Nem katonailag, hanem gazdaságilag. Mint a hálóját szövő pók, Kína gazdaságilag hálózza be a továbbra is szegény, gyenge és politikailag törékeny latin-amerikai kis országokat. Valahogy úgy, ahogy az United Fruit tette évtizedekkel ezelőtt. Beruházásokkal és hitelekkel egyre nagyobb gazdasági és politikai befolyást szerzett, ami egyre inkább Kínának előnyős kétoldalú államközi szerződésekkel párosul. A kínai óriássárkány lopakodva szerzi meg a latin-amerikai országok nyersanyagforrásait, és befolyásolja politikájukat – az USA orra alatt. A szélsőbalos fanatikus vezérek révén csőd szélére taszított Venezuela például 60 milliárd dollárral adós Kínának! Amúgy Kína Afrikában és Ázsiában is ugyanazt teszi, sőt, fokozottan, Latin-Amerika viszont az USA játszótere. Ezért fújnak riadót Washingtonban.

Az USA nem kockáztathatja, hogy a gazdaságilag és katonailag egyaránt stratégiai fontosságú Panama-csatornáról Kínáé legyen a döntő szó, vagy, hogy Grönlandon jelenjen meg vetélytársként. Tavaly amerikai nyomásra Panama kormánya visszavonta a csatorna üzemeltetési jogát a kínai cégtől, és egy amerikainak adta, ezzel Panama kikerült Washington célkeresztjéből. A klímaváltozás miatt az északi sarkvidék egyre jelentősebb geopolitikai térré válik az éleződő nagyhatalmi versenyben, mivel a jég gyors ütemű olvadása miatt új szállítási útvonalak nyílhatnak meg. Periférikusnak tűnő elhelyezkedése ellenére Grönland középen van Amerika, Európa és Oroszország között. Az 1951 óta működő amerikai légi bázis a hidegháború egyik legfontosabb katonai pozíciója volt. Most is az, mivel Oroszország és az USA közötti interkontinentális rakéták útvonalán fekszik, így fontos eleme a nyugati rakétaelhárítási rendszernek. Ráadásul nagyszerű rálátást biztosít Oroszország északi területeire, hírszerzési potenciálja jelentős.

Grönland gazdag ritkaföldfémekben, vasércben, uránban, aranyban és gyémántban, melyek a jég olvadása nyomán könnyebben kitermelhetők. Ritkaföldfémek terén ráadásul Kína globális hegemónnak tekinthető, ami tovább növeli ezen modern elektronikus eszközök és a mesterséges intelligencia előállításához használatos anyagok lelőhelyeinek jelentőségét. 

Vagyis a Monroe-doktrína látványos újjáélesztésével és Donroe-doktrínává fejlesztésével (Donald + Monroe vegyítése) az USA saját pozíciói megerősítését célozza, illetve a vetélytársak kiűzését. A látványosan növekvő kínai gazdasági potenciál világszintű nyomulása túl nagy veszély az USA számára. A huszonegyedik században a Donroe-doktrina immár egyszerre offenzív (Latin-Amerikában) és defenzív (Kínával szemben), hogy Amerika továbbra is az amerikaiaké maradjon.