Nemzeti ünnepek Európában

Augusztus 20. a magyar keresztény államiság ünnepe, az ezeréves magyar nemzet szent napja, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe. Az egyik, mivel március 15. és október 23. is nemzeti ünnep, s előbbi a határon túli magyarok lelkében is ünnep, utóbbi viszont főleg az anyaországiak számára kötődik felemelő történelmi eseményhez. Március 15. és október 23. egyértelműen a szabadsághoz és a forradalomhoz kötődik, a sokkal régebbi augusztus 20. viszont a magyar államisághoz és a kereszténységhez. Utóbbi 1891 óta folyamatosan nemzeti ünnep, még a szocializmus idején is az ország legnagyobb ünnepe volt, annak ellenére, hogy a vörös elvtársak az új kenyér vagy az alkotmány ünnepének nevezték, Rákosiék ugyanis 1949-ben éppen azon a napon fogadták el alkotmányukat. Még az átkosban is augusztus 20. volt a legnagyobb ünnep, Budapesten és az ország nagyobb városaiban hagyományosan akkor került sor tűzijátékokra, népünnepélyre és hasonlókra. Március 15. és október 23. viszont csak az 1989-es rendszerváltás óta hivatalos nemzeti ünnep. A nemzeti ünnepek megítélése történelmi korszaktól függően változott, s nemcsak Magyarországon, mondhatni, ez majdnem általános európai jelenség.

Szabadság és függetlenség

A nemzetállamok tizenkilencedik századi kialakulásáig az országoknak nem voltak modern értelemben vett nemzeti ünnepeik. Évszázadokon keresztül a nagyobb vallási ünnepek voltak a munkaszüneti napok. A mai értelemben vett nemzeti ünnepeket csupán a tizenkilencedik század vége felé vezették be, alig akad európai ország, ahol a nemzeti ünnepet 1880 előtt foglalták volna törvénybe. Július 14. például azóta Franciaország nemzeti ünnepe, s a dátum kiválasztása kapcsán Párizsban is élénk vita folyt, mivel más időpontok is felvetődtek. A magyar augusztus 20-a így hát Európa egyik legrégebbi változatlan időpontú nemzeti ünnepe. Holott annak kapcsán már akkor is komoly vita kerekedett, a rohamosan polgárosodó magyarság inkább az akkor még friss 1848–49-es szabadságharccal kapcsolta volna össze a nemzeti ünnepet, mintsem a dinasztikus kötődésű középkori eredetű vallási ünneppel.

A legtöbb európai ország nemzeti ünnepe a szabadsághoz és a függetlenséghez kapcsolódik, leginkább a szabadságharc/forradalom kitörésének napját, vagy a függetlenség kikiáltásának napját választották nemzeti ünnepnek – Albánia (november 12.), Bulgária (március 3.), Csehország (október 28.), Észtország (február 24.), Finnország (december 6.), Görögország (március 25.), Lengyelország (november 11.), Lettország (november 18.), Litvánia (február 16.), Moldova (augusztus 27.), Svédország (június 6.), Szerbia (február 15.), Ukrajna (augusztus 24.).

Dánia (június 5.), Horvátország (május 30.), Olaszország (június 2.) és Norvégia (május 17.) viszont az alkotmány elfogadásának napját jelölte meg nemzeti ünnepnek. Belgium (július 21.) az első király 1831-es trónra lépését nyilvánította nemzeti ünneppé 1890-ben, Románia és Németország (október 3.) viszont az egyesülés napját kerek egy évszázaddal a belgák után. Svájc nemzeti ünnepe, augusztus elseje is ide sorolható, 1291-ben ugyanis akkor kötött szövetséget az első három kanton, azt tartják az ország születési bizonyítványának, az évszázadok során azon kezdeti szövetséghez csatlakoztak egymás után további kantonok, Svájc úgy alakult ki.

Nagy-Britannia és Hollandia esetében a nemzeti ünnep időpontja változó, a király születésnapja a nemzeti ünnep. Spanyolország pedig teljesen egyedi nemzeti ünnepe október 12., a hatalmas gyarmatbirodalom kialakulásának kezdete, 1492-ben Kolumbusz ugyanis azon a napon fedezte fel az amerikai kontinenst. Bizonyos értelemben Írország hasonlít leginkább Magyarországhoz, a zöld sziget nemzeti ünnepe március 17., Szent Patrick napja, amely ugyanúgy évszázados vallási ünnep, mint augusztus 20. a magyaroknak. Írország első püspöke, Szent Patrick térítette meg az íreket a kereszténységre az ötödik században, azóta ő az ország védőszentje, Patrick pedig legalább ezerötszáz éve toronymagasan a leggyakoribb név az írek között, elterjedtsége nyomán brit szomszédjaik Paddy-nak nevezik az íreket, valahogy úgy, ahogy Mitică-nak a Kárpátokon túli románokat.

Idők és ideológiák sodrása

Akárcsak a magyar augusztus 20., a francia, belga, ír, vagy svéd nemzeti ünnep már a tizenkilencedik század vége óta változatlanul hivatalos nemzeti ünnep. Máshol a nemzeti ünnep időpontja változott az idők során, erre a legjobb példa Románia, ahol 1947-ig május 10. volt nemzeti ünnep, majd augusztus 23. egészen 1989-ig, december elsejét csak a rendszerváltás után nyilvánították nemzeti ünnepnek ideológiai alapon. Ennél jelentősebb ideológiai változások Európában csak Németországban és Oroszországban voltak. A császári Németországnak két nemzeti ünnepe volt: január 18., a Hohenzollern porosz királyok 1871-es német császárként való megkoronázásának napja, illetve május 10. a szintén 1871-es német egyesülés törvénybe foglalásának napja. Utóbbi nagyobb ünnepnek számított, a császárság 1918-as megdöntése után azonban augusztus 11. lett Németország nemzeti ünnepe, vagyis a köztársasági alkotmány 1919-es elfogadásának napja. Dicsősége rövidnek bizonyult, 1933-tól május elseje, a munka ünnepe lett Németország nemzeti ünnepe, Hitler nemzeti-szocialista pártja szociális elkötelezettségét is hangsúlyozta, nemcsak a nemzetit. A háború után kettéosztott országnak nehéz volt elfogadható nemzeti ünnepet találni, a keleti szocialista országrész október 7-et, vagyis az NDK (németül DDR) 1949-es megalakulásának napját választotta, ez volt a nemzeti ünnep 40 éven keresztül. A nyugati kapitalista NSZK viszont június 17-ét nyilvánította nemzeti ünneppé, noha a dátumnak az égvilágon semmi kapcsolata sem volt az NSZK-val. 1953-ban a kelet-berlini munkások azon a napon lázadtak fel a kommunista elnyomás ellen, amit az NDK kommunista vezetői és a szovjet megszállók vérbefojtottak. Június 17. kiválasztásával a nyugatnémetek tulajdonképpen azt üzenték keleti nemzettársaiknak, hogy az NSZK a jobb Németország, miközben az NDK zsarnokoskodik lakosai fölött. Az egységes Németország október 3-at, az 1990-es újraegyesülés napját nyilvánította nemzeti ünnepnek, azóta is az, noha sokan inkább november 9-ét, a berlini fal 1989-es összeomlásának napját tekintik a hidegháború végének és a német újjáegyesítés igazi mérföldkövének. November 9. azonban kényes dátum a német történelemben, 1918-ban a baloldaliak azon a napon döntötték meg a császárságot, 1923-ban Hitler szintén november 9-én próbálta meg puccsal megdönteni az 1918 óta hatalmon lévő baloldalt, 1938-ban pedig szintén azon a napon zajlott le a nagy zsidóellenes pogrom, a Kristályéjszaka.

Oroszország hasonló ideológiai hullámvasúton haladt, a szovjet időkben november 7. volt a nemzeti ünnep. Már ha egyáltalán nemzetinek lehet tekinteni a proletár internacionalizmust és a kommunista világforradalmat nyíltan hirdető többnemzetiségű birodalom első számú ünnepét. 1917-ben a bolsevikok azon a napon ragadták meg a hatalmat államcsíny révén, puccsukat pedig szerényen „nagy októberi szocialista forradalomnak” titulálták. A Szovjetunió összeomlása után november 7. rendes munkanap, Oroszország nemzeti ünnepe pedig június 12. lett, legalábbis hivatalosan. 1991-ben a Jelcin vezette Oroszország azon a napon kiáltotta ki szuverenitását a végnapjait élő Szovjetunióval szemben, vagyis az újonnan alakult orosz parlament törvényeit a szovjet törvények fölé helyezte. Politikai, sőt, személyes harc volt a javából, semmi nemzeti nem volt benne, Jelcin orosz elnök az orosz szuverenitást politikai fegyverként használta fölöttese, Gorbacsov szovjet vezető ellen hatalma aláásása céljából. Taktikája annyira sikeresnek bizonyult, hogy fél évvel később Jelcin kihúzta a talajt Gorbacsov alól, pontosabban felszámolták azt a Szovjetuniót, amelynek utóbbi volt a vezetője. Gorbacsov eltávolításával Jelcin lett a Kreml ura. Putyin korszakos történelmi hibának tartja a nagy birodalom feláldozását. Június 12. tehát inkább csak hivatalos ünnep, valószínűleg nem sokáig. Az orosz társadalom sem tekinti ünnepnek a „szuverenitás” napját, inkább a birodalom elvesztésének gyásznapját látja benne, mintsem kiemelkedő nemzeti napot. Oroszország igazi ünnepe május 9., a második világháborús győzelem napja, akkor szerveznek nagyméretű ünnepséget országszerte, s a moszkvai Vörös téren is akkor rendeznek katonai parádékat, még ha hivatalosan május kilencedike csak másodlagos ünnep, legalábbis egyelőre. Még február 23. az orosz hadsereg napja (1918-ban a bolsevikok akkor alakították meg magánhadseregüket, a Vörös Hadsereget, amely 1922-től a Szovjetunió állami hadseregévé vált) is jelentősebb ünnep Oroszországban, mint a hivatalos „nemzeti ünnep”. Sőt, talán a csak 2005 óta ünnepnek nyilvánított november 4., az orosz egység napja is fontosabb nemzeti kötődés szempontjából. 1612-ben Moszkva ugyanis azon a napon szabadult fel kétéves lengyel–litván megszállás alól – idegen erők akkor foglalták el utoljára az orosz fővárost. A lengyel–litván seregek után 200 évvel Napóleon is elfoglalta ugyan Moszkvát néhány hónapig, de akkoriban Oroszország fővárosa Szentpétervár volt.