Népesedés és fejlődés

Indiában felsír egy újszülött és puszta világra-jöttével történelmet ír: India lakossága ezáltal megelőzi Kínáét, utóbbi először veszíti el a történelemben a világ legnépesebb országa címet.

Vagy ez már meg is történt? A nemzetközi sajtó már április végén nagydobra verte, hogy India immár megelőzte Kínát össznépesség szempontjából. Az elsőség-váltás szimbolikus jelentőségű: egyrészt a harmadik világban zajló, megállíthatatlannak tűnő népességrobbanás tükrözése, másrészt a mindenkori tendencia megfordítása. Tavaly ősszel a Föld lakossága első ízben haladta meg a 8 milliárdos csúcsot. Vagyis kevesebb, mint fél évszázad alatt megduplázódott, a 4 milliárdos szintet ugyanis 1974-ben regisztrálták. Ez idő alatt Európa népessége kb. 10%-kal növekedett, nagyrészt bevándorlás révén. Holott Európában szinte mindenütt jólét, fejlettség és bőség van, a gyermekvállalás és a gyermeknevelés körülményei jobbak, mint valaha a történelem folyamán. A társadalmak mégis öregednek, az idős korosztály aránya folyamatosan növekszik, miközben a fiataloké csökken, egyes országokban drasztikusan.

A harmadik világban – mindenekelőtt Afrikában és Ázsiában – a népességrobbanás elképesztő méreteket ölt, a fekete kontinens lakossága jóformán megnégyszereződött fél évszázad alatt. A növekedés azonban ott is a legszegényebb országokban a legjelentősebb. Míg a történelem során a népesség jólétben szaporodott, a növekedés a fejlettség jele volt, az utóbbi évtizedekben éppen ellenkezőleg, a nyomorban növekszik rohamos léptekkel. Mondhatni, nyomorra és kilátástalanságra ítélve ezáltal a népet.

Az India és Kína közötti helycsere utóbbi egyke családpolitikájára vezethető vissza. 1978–80-ban Deng Xiaoping mélyreható gazdasági reformokat indított el, azok vezettek Kína látványos felemelkedéséhez. Az egy gyerek politika annak része volt, Deng és reformista csapata rájött, hogy ha nem fékezik meg a népességrobbanást, a kínaiak sosem mászhatnak ki a nyomorból, s az ország sosem lesz fejlett. A gazdasági növekedés és a tudományos-technikai fejlődés ugyanis képtelen lett volna lépést tartani a népességrobbanással. Kína lakossága így is egymilliárdról 1,4-re nőtt, az egyke politikát vidéken nem sikerült maradéktalanul érvényesíteni, a nemzeti kisebbségekre pedig eleve nem is vonatkozott, arányuk ennek nyomán 6-ról 8%-ra növekedett.

Indiában (és a harmadik világ többi szegény országában) viszont semmilyen korlátozás sem volt. A népesség korlátlanul növekszik, életminősége viszont korántsem: a lakások, iskolák, kórházak, utak, közművek stb. sokkal lassabban épülnek, mint ahogy a lakosság növekszik, s a gazdaság sem képes annyi munkahelyet teremteni, mint ahány fiatal évente belép a munkapiacra. A harmadik világban fel sem vetődik a kínai egyke politika lemásolása, a muszlim világban inkább vallási-ideológiai megfontolásokból, Afrikában pedig az államhatalom gyakran csak papíron érvényesül a fővárosokon kívül, még ha lenne is rá politikai akarat, akkor sem lennének képesek gyakorlatba ültetni.

Aggasztó helyzet, melyre az éghajlatváltozás is rátesz egy lapáttal. Aligha meglepő, hogy az Európába irányuló illegális migráció fokozódik, Kína pedig aligha bánja ezen világelsőség elvesztését, amikor más téren célozza a világelsőség megszerzését. A minőség fontosabb, mint a mennyiség, üzenték Kínából Indiának. Az immár kiscsaládos kínai átlagember és a nagycsaládos indiai alighanem egyet ért ezzel, előbbi aligha cserélne utóbbival.