Pénzügyek és uniós prioritások

Komoly ellentét alakult ki a múlt hétvégi EU-csúcson a következő hétéves költségvetéssel kapcsolatosan. Az ír soros elnökség tervezete több mint 140 milliárd euróval csökkentené az EU 2028–2034-es költségvetési keretét az Európai Bizottság tavaly nyáron bemutatott javaslatához képest. Az új uniós büdzsé azonban így is meghaladná az előző, mintegy 1200 milliárd euró értékű költségvetést, de elmaradna a bizottság által előirányzott 1985 milliárd eurótól. Az ír javaslat nem nyirbálná meg a kohéziós alapokat és az agrártámogatásokat – melyek együttesen a költségvetés kétharmadát adják, s melyeket a bizottság is lefaragna –, csökkentenék viszont a védelempolitikára vagy a versenyképesség támogatására fordítandó összegeket. 

Az Európai Parlament elutasította a 8%-os lefaragást előíró ír javaslatot, mivel annak megemelését célozza, s azt sem elfogadja el, hogy nem növelnék az úgynevezett saját forrásokat, vagyis a tagországi hozzájárulásokon túl, az EU által közvetlenül beszedett pénzeket.

Merz német kancellár ellenkező irányból ellenzi a tervezetet, túl alacsonynak tartja a lefaragás mértékét és a költségvetés összetételét. Ausztria, Dánia, Svédország, Finnország és Hollandia kormányfőivel közös levélben fordultak a többi uniós tagállamhoz, amiben bejelentették, amennyiben nem csökkentik több százmilliárd euróval a következő uniós költségvetést, akkor azt lényegében megvétózzák.

A nettó befizető „fukar” országok szerint a költségvetést alapvetően át kell alakítani, és azt szeretnék, hogy a korábbi, hagyományos prioritások, mint az uniós átlagtól lemaradó régiók fejlesztését célzó kohéziós alap, valamint az agrártámogatások helyett leginkább a védelemre, valamint a versenyképesség növelését célzó iparra és innovatív cégek támogatására költsenek többet. Ellenben 17 déli és keleti tagállam (önelnevezésük szerint: a kohézió barátai) éppen a kohéziós, valamint a közös agrárpolitikára fordított források emelését szeretnék elérni, vagy legalább megtartani eddigi arányukat.

Nemcsak egyszerű könyvelői szempontok ütköznek, hogy melyik ország mennyit fizet be a közös uniós alapba, és mennyit kap abból, hanem a finanszírozási prioritások is. Lényegében az, hogy milyen irányba haladjon az EU. A régi szép békeidőkben Oroszország olcsó energia forrása volt, Kína olcsó termékek beszállítója, Európa biztonságát pedig az USA szavatolta. Akkor a mezőgazdaság és a fejletlenebb régiók felzárkózása nyilván prioritás volt, pénz is volt bőven azok finanszírozására – mindkét célra több százmilliárd eurót fordítottak az évek során. A közös agrárpolitika elsődleges haszonélvezői Franciaország és Olaszország, a kohéziós alapoké pedig a keleti tagországok. Aligha meglepő, hogy továbbra is ezek szorgalmazzák leghatározottabban az eddigi támogatási rendszer megtartását.

Csakhogy a geopolitikai helyzet gyökeresen megváltozott. Oroszország az első számú veszélyforrás Európa számára, egyre agresszívabb hibrid-háborút folytat ellene, Kína óriási gazdasági kihívást jelent, egymás után szorítja ki a saját piacáról az európai ipari termelőket, s napi egymilliárd eurós kereskedelmi többletet halmoz fel az EU-val szemben! Az USA sem hajlandó többé szavatolni Európa biztonságát, legalábbis annak költségeit. Közben az EU lassan az egykori Szovjetunióhoz hasonlít ideológiai alapú döntéseivel, túlszabályozásával és tudományos-technológiai lemaradásával, ahogy a Draghi-jelentés hangsúlyozza. Manapság Európának védelmi kapacitása megerősítésére és gazdasági bajnokokra van szüksége, olyanokra, melyek képesek versenyezni az amerikai és a kínai óriásokkal, s nem a gazdák bőséges támogatására, illetve iskolák és kórházak felújítására és infrastruktúra-fejlesztésre az elmaradott térségekben, vélik a „fukar” országok. Az előző két évtizedben Dél- és Kelet-Európa több százmilliárd eurót kapott e célra, rengeteg fejlődés történt ezek alapján, most viszont mások lennének a prioritások. 

Aligha lesz könnyű közös nevezőre hozni a két ellentétes szemléletet az év végéig, ahogy eredetileg tervezték, a vita minden valószínűséggel jövőre is folytatódik.