Porlik, mint a szikla

Néhai szép emlékű aradi vezető nemzetiségi politikusunk egyik beszédében, hogy lelket öntsön a szórványba szakadt, a sikertelenségektől, hatalmi túlkapásoktól elbizonytalanodott hallgatóságba igyekezett optimistán felfogni jelenlegi helyzetünket. Állította, hogy nem kellene úton-útfélen csak sóhajtoznunk, keseregnünk. A székely himnuszban szereplő „porlik, mint a szikla” hasonlatra mondotta, hogy a norvégok mindössze négymillióan vannak, mégsem éneklik ki himnuszukban félelmüket az eltűnéstől, felmorzsolódástól. (Társaságban még azt is hozzátette: és vidáman nyerik egyre-másra a téli olimpiák aranyérmeit.)

Beszédének lelkesítő hatása akkor vitathatatlanul érvényesült. Csakhogy… Utólag belegondolva, jeles politikusunk az összehasonlításnál egyetlen tényezőt nem vett tekintetbe: a székelyekre és a norvégokra nehezedő nyomás közötti jelentős különbséget. Mert a német hadsereg 1940–45 között elfoglalta ugyan Norvégiát, de egyetlen más nemzetiségűt nem telepítettek be az országba. (Mint tették, teszik nálunk a székelyek lakta városokba, falvakba!) És nem kötelezték a norvég lakosságot a német nemzeti ünnepek megülésére, azon pedig látványos felvonulásokra, örömujjongásra, mint tették azt a diktatúrákban mifelénk. Nem lett kötelező ünnep a német hadsereg bevonulásának napja sem. A norvég zászlók mellé sem kellett kitenni ugyanolyan számú horogkeresztes lobogót. És más felekezetű, nyelvű templomok sem épültek még ott sem, ahol német helyőrség tartózkodott. Mint a kikötőkben, vagy a nehézvizet gyártó laboratórium mellett.

Az már más kérdés, hogy a jelenlegi körülmények között, az érvényben lévő európai bevándorlási politika következtében a mintegy tizenöt évvel ezelőttihez viszonyítva jelentősen megváltozott a demográfiai helyzet Európa számos nyugati országában, így Norvégiában is. 

Sajnos, a politikus túl hamar eltávozott közülünk. Nem érte meg (én sem fogom), de bizonyos vagyok abban, hogy még ebben az évszázadban a „porlik, mint a szikla”, vagy ehhez hasonló kifejezés bekerül a norvég (és svéd, dán, finn, holland, belga…) nemzeti himnuszba is, amennyiben az akkori muzulmán többségű parlament nem tiltja majd be, nem hoz más határozatot. Ahogy a betelepedett migráns lakosság és az őslakósok bárhol meglelhető szaporodási aránya közötti különbség mutatja, nem is kell olyan sokáig várni.

Vajon ezek a népek, nemzetek kibírják-e asszimilálódás nélkül a rájuk nehezedő nyomást legalább száz éven keresztül. Mint a székelyek?