ReArm Europe

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós védelmi beruházást javasol a ReArm Europe nagyszabású fegyverkezési program révén. Ebből az EU 150 milliárdot biztosítana közös hitelfelvétel révén, a maradék 650 milliárdot pedig a tagországok teremtenék elő védelmi kiadásaik 1,5%-os megemelésével a mostani kb. 2-2,5%-ról. Ehhez az EU-s kohéziós forrásokat is igénybe vehetik, sőt, a megszabott költségvetési hiányt is meghaladhatják. Kérdéses, hogy valamennyi tagország hajlandó-e elfogadni a rá háruló részt, de még így sem közelítené meg a Trump által követelt 5%-t.

Európában pánikhangulat uralkodik az amerikai biztonságpolitika radikális változása miatt. Washington magára hagyja Európát az orosz medvével szemben, hangsúlyozzák rémülten az európai vezetők, akik kapkodva próbálnak megoldást találni az új kihívásra. Egymás után fújnak riadót, és hívnak össze rendkívüli biztonsági csúcstalálkozókat – immár hármat kevesebb, mint egy hónap alatt, ráadásul a legutóbbi EU-s csúcs is a biztonságról szólt.

Washington leszögezte, hogy Európa biztonsága többé nem prioritás számára, arról maguk az európai országok kell, hogy gondoskodjanak, s Ukrajna megsegítésének költségei is rájuk hárulnak. Vége a 75 éves amerikai biztonsági ingyen ebédnek Európában, a Fehér Ház nem hajlandó többé 300 millió amerikai adópénzéből megvédeni 500 millió európait kevesebb, mint 150 millió orosztól.

A helyzet ugyanis gyökeresen megváltozott a NATO 1949-es megalakulása óta. Akkor a koldusszegény Nyugat-Európa még világháborús sebeit nyalogatta, 1946–47-ben csak amerikai ingyenes élelmiszer-segélyeknek köszönhetően kerülte el az éhínséget, gazdasága pedig csak az 1948-ban indított, szintén amerikai Marshall-terv hitelei révén kezdett talpra állni. Akkor a magatehetetlen Európa valóban rászorult az amerikai segítségre, a tengerentúli mankó nélkül valóban képtelen volt megállni saját lábain.

Manapság teljesen más a helyzet. Az EU gazdasági teljesítménye majdnem akkora, mint az USA-é, ha az időközben kilépett Nagy-Britanniáét is hozzávesszük, akkor meg is haladja. Az európai országok nagyvonalú jóléti rendszert hoztak létre, miközben az USA-ban csupán annak egyes elemei működnek itt-ott. Európában ingyenes a felsőfokú oktatás, Amerikában viszont fizetős, Európában átlagban 5 hetes a munkavállalók fizetett szabadsága, miközben az USA-ban csak kettő, s a példákat sokáig lehetne sorolni. A második világháború óta Európa ugyanis nem kellett törődjön saját biztonságával, annak irdatlan költségeit az USA magára vállalta, az ily módon felszabadult tetemes összegeket pedig jóléti célokra és infrastruktúra-fejlesztésre fordíthatta évtizedeken keresztül!

Nos, ennek vége, szögezte le a Trump adminisztráció, Európa nem élősködhet a végtelenségig Amerika hátán, a vén kontinens elég gazdag, hogy állja saját biztonsága számláját, az amerikai támogatás ezentúl, olyan térségeknek szól, amelyek valóban segítségre szorulnak. Akárcsak az egészségügy vagy az oktatás, a biztonság is pénzbe kerül, az USA már nem adja szinte ingyen. Trump a védelmi kiadások 5%-ra való emelését követeli, amit Európában egyedül Lengyelország lenne képes azonnal teljesíteni (már most is 4,7%) a baltiak, pedig rövidtávon, a többieknek viszont teljes gazdasági szerkezetüket kellene átalakítani, hogy ne omoljanak össze. Vagyis az 5%-os cél is teljesíthetetlen középtávon, miközben Oroszország hadi kiadásai a GDP 7,8%-t teszik ki idén!

A pénz azonban csak a kisebb probléma, ezt Európa elő tudná teremteni, még ha nehezen is. A szükséges hadi ipart és hadi technológiát már sokkal nehezebb létrehozni – a teljes európai hadi ipar képtelen volt legyártani egymillió lőszert Ukrajna számára egy év alatt. Holott a lőszer a legprimitívebb, legkönnyebben előállítható hadianyag, nem tartalmaz különösebb technológiát. A korszerű fegyverek, drónok, rakétavédelmi rendszerek viszont fejlett technológián alapulnak, a műholdas irányítórendszerekről nem is beszélve. E téren viszont Európa jóformán labdába sem rúg, s még komoly kutatás-fejlesztési erőfeszítések mellett is hosszú évekbe telne, amíg elfogadható szintre emelkednének. A politikai viszályokról nem is beszélve: ki ellenőrizné a felvetett közös európai védelem-politikát? Az EU vagy a nagyobb országok? Párizs és London például aligha engedné át Brüsszelnek a saját atomfegyverei fölötti ellenőrzést, s a többiek sem biztos, hogy elfogadnák a brit–francia (esetleg német) vezetést, s inkább saját hadseregük felizmosítását választják. A NATO-ban egyértelmű, hogy ki a csapatkapitány, Európában viszont korántsem.