Repedés

Bizonyos szünet után az utóbbi napokban újra előtérbe s a képernyőkre került az államelnök személye a hazai árvíz sújtotta területek felkeresése kapcsán. 

E látogatások azonban sem számára, sem a lakosság számára nem hoztak örömet, és semmivel sem növelték egyre az államfő csökkenő népszerűségét. Nagy dolgokat az elnök nem tudott ígérni, rokonszenvesen viselkedni sem, inkább az ország szegénységét hangoztatta, mint a csütörtök esti tévészereplésében is.

A nyomorúságért, amibe Románia került – mondta, ha nem is szó szerint, de jól értelmezhetően –, mindenekelőtt a kormány a hibás. A kormány, amellyel az államelnök viszonya szemmel láthatóan, sőt dokumentálhatóan megromlott. Băsescu elnöknek nem tetszik, amit a kormány tesz – ebben, mellesleg, az ország népe is egyetért vele –, ám abban már nem, hogy az elnök igyekszik elhárítani magáról a felelősséget, egyelőre csak így: „nem egyedül én vagyok hibás abban, ami történt”. Ettől már nem hosszú az út addig, hogy „én nem vagyok hibás”. Pedig az: ha most el is határolja magát a kétségtelenül sokat és nagyokat hibázó kormánytól, kinevezéséért és pátyolgatásáért jórészt ő felelős.

Na és a miniszterelnök, a kormány első embere? Látszólag vele nincs baja, de csak látszólag. Csütörtökön az elnök egyrészt kijelentette: szeptember elsejéig a miniszterelnökkel együtt megnézik, hogyan hajtotta végre a kormány a személyzet- és költségcsökkentésre vonatkozó utasításokat (itt tehát nincs utalás egy esetleges kormányfő-cserére), másrészt viszont az is elhangzott, egy sajtó által hangoztatott másik vád kapcsán: „megmondtam a PDL-nek, hogy keressenek vezetőket maguknak”.  Minek vezetőket keresni, ha vannak, s megfelelők? Vagy mégsem?

Románia válságos időket él, és nemcsak gazdaságilag-pénzügyileg (külföldi hitel nélkül immár hetekig sem lenne képes tartani az egyensúlyt) és politikailag, hanem a kormány, a kormánypárt és az elnök közötti eddigi szorosnak látszó kapcsolat, sőt a mostani kormánykoalíció tekintetében is. A repedés pedig nemhogy betömődni, de egyre tágulni látszik, ami a helyzetet tovább súlyosbítja. A „szerencse” az, hogy jelenleg az ellenzék talán nem is nagyon igyekszik a hatalom nyűgét magára venni, mert csak felelőtlen politikusok ígérhetnének kilábalást, s az ígérgetéseknek lassacskán senki sem dől be.