Sport és politika az olimpián

Orosz és belarusz delegációk nélkül rajtol a párizsi olimpia. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (CIO) ugyanis felfüggesztette a két ország olimpiai bizottságát az olimpiai béke felrúgása miatt. 1992-ben ugyanis a CIO hivatalosan is felszólította a világ valamennyi országát, hogy az ókori görög hagyományok szellemében legalább az olimpiai játékok idejére függesszék fel a háborút. Oroszország viszont semmiképpen sem hajlandó csatlakozni a béketáborhoz, még ideiglenes jelleggel sem, noha Macron francia elnök külön fel is szólította a Kremlt, hogy legalább a sportesemény idejére állítsa le Ukrajna elleni fegyveres támadását. Belarusz pedig továbbra is az oroszok csatlósaként viselkedik.

Néhány orosz és belarusz sportoló azonban ott lesz Párizsban, a CIO 36 orosz és 24 belarusz sportoló indulását engedélyezte egyéni sportágakban, de csak 15 orosz és 17 belarusz fogadta el az ajánlatot. Csakis békepárti sportolók indulhatnak az olimpián, vagyis azok, akik nem támogatják aktívan az Ukrajna elleni orosz agressziót. A profi orosz sportolók jelentős része ugyanis továbbra is katonai vagy KGB-s kötődésű klubok tagja, sokan közülük nyilvánosan támogatják a háborút, ami ellentétes az olimpiák békés szellemével.

Jóllehet a CIO már 1894-es megalakulása óta komoly erőfeszítéseket tett szétválasztásukra, a sport és a politika összefonódása nem precedens nélküli, már korábban is előfordult. Méghozzá hasonló okok miatt. 1920-ban kizárták a világháborúban vesztes Németországot, Ausztriát és Magyarországot az olimpiai játékokról, 1948-ban pedig Németországot és Japánt. 1992-ben a Szerbiára és Montenegróra zsugorodott kis-Jugoszláviát zárták ki a Horvátország és Bosznia elleni katonai agresszió miatt, noha sportolói részt vehettek olimpiai zászló alatt, de kizárólag egyéni sportokban, ugyanúgy, mint most az oroszok és belaruszok.

Szomszédai katonai lerohanása miatt Moszkvának korábban is meggyűlt a baja az olimpiák téren. 1980-ban például 66 ország bojkottálta az USA felszólítására a Moszkvában rendezett olimpiát Afganisztán néhány hónappal korábbi szovjet katonai lerohanása miatt. Az amerikaiak akkor nagy nyomást gyakoroltak a CIO-ra, hogy vegyék el a szervezési jogot Moszkvától, de az olimpiai szellemre hivatkozva utóbbi ellenállt a nyomásnak.

1956-ban a Melbourne-i olimpiát is komoly politikai feszültségek jellemezték, mivel néhány héttel a magyar forradalom szovjetek általi vérbefojtása után zajlott. Akkor Spanyolország, Svájc és Hollandia követelték a Szovjetunió kizárását a magyar szabadság fegyveres vérbefojtása miatt. A CIO viszont az ókori görög gyökerekre hivatkozva nem volt hajlandó összekeverni a sportot és a politikát, a szovjeteket nem zárta ki. Tiltakozásképpen Spanyolország, Svájc és Hollandia sportolói visszavonultak az olimpiáról, sőt, utóbbiak tüntetően az olimpiai faluból nem a stadionba, az ünnepi megnyitóra mentek, hanem a repülőtérre, ahol a nyitóünnepség idején szálltak fel az Amsterdamba tartó járatra. A svájci olimpiai csapat pedig nem is haza igyekezett volna, hanem Magyarországra szándékoztak repülni, ahol a Vörös Keresztnél vállaltak volna önkéntes humanitárius munkát a szovjet beavatkozás áldozatai megsegítésére, de a szovjetbáb budapesti „magyar” hatóságok nem engedélyezték. 1968-ban számos ország követelte a Szovjetunió kizárását Csehszlovákia szintén néhány héttel korábbi szovjet katonai lerohanása miatt, a CIO azonban akkor sem karolta fel az ötletet. Ennek nyomán a feszültségek a sportpályákra és a lelátókra terelődtek, 1956-ban Melbournben és 1968-ban Mexikóvárosban a közönség tüntető buzgósággal támogatta a magyar, illetve csehszlovák versenyzőket, és füttykoncerttel fogadta a szovjeteket. 1956-ban a magyar–szovjet vízilabda elődöntőben majdnem elszabadult a pokol, a lelátókon valós szovjetellenes lincshangulat tört ki, amikor az egyik szovjet játékos megütötte Zádor Ervint, s csak a rendőrség határozott beavatkozása nyomán sikerült kimenekíteni a szovjet csapatot a medencéből. 1968-ban az ellentét a női torna éppen szovjet–csehszlovák döntőjében csúcsosodott ki, a szovjetellenes hangulat a csehszlovák tornászlányok nyílt tiltakozása nyomán tetőződött.

Holott a szovjet sportolóknak semmilyen beleszólásuk sem volt a véres események alakulásába (akárcsak most Ukrajna esetén), Magyarország és Csehszlovákia katonai lerohanását a Kremlben döntötték el. A sportolók az olimpiai faluban, külföldiektől szereztek tudomást a szovjet hadsereg magyarországi és csehszlovákiai „remekművéről”, ami valós sokk volt legtöbbjük számára, hisz addig a hivatalos szovjet propaganda azt sulykolta beléjük, hogy a magyar, illetve csehszlovák népek testületileg a szocializmus és a Szovjetunió oldalán állnak, csak hát az amerikai imperialisták háttérből felbújtattak néhány budapesti és prágai fasisztát saját népe és a szovjetbarátság ellen! Az akkori szigorúan ellenőrzött információs helyzetben a szovjet sportolók inkább a rendszer áldozatai voltak, manapság, az internet világában, viszont az orosz sportolók könnyen szerezhetnek információt.