Szereplés

Hogy a televízió egyfajta tényleges monopóliummal rendelkezik a lakosság nagyon jelentős hányadának tudatformálásában, azt egy jó évtizede leírta egy francia szociológus. 

Előtte azonban már nagyon sokan értekeztek széleskörű vizsgálatok alapján a sugárzott média szerepéről. A televízió hatására megváltoztak a politikáról alkotott vélemények is, mutatták ki már az 1970-es évek végén, főleg a keveset olvasók körében. Márpedig napjainkban mind kevesebb az olvasó és mind több a tévé előtt ülő.

Amennyiben a (magán)tévécsatornák valamely politikai párthoz csatlakozott, vagy annak nézeteit valló emberek kezében vannak, nyilván az illető párt szája íze és érdekei szerint tájékoztatják (manipulálják) nézőközönségüket. Ugyanez a helyzet az írott sajtóval is, és sok párt, tömörülés rendelkezik saját sajtóorgánummal.

Más a helyzet a közpénzen, illetve a mindenkire kötelező előfizetési díjból eltartott közszolgálati tévével. Iránta jogos az elvárás, hogy kiegyensúlyozottan, méltányosan és pártatlanul tájékoztasson – amolyan angolszász hagyomány szerint.

A kérdés most úgy került felszínre, hogy a szociáldemokraták elnöke a hét elején pártjának egyik összejövetelén azt találta mondani: 1989 óta a hazai közszolgálati tévé sohasem volt annyira párttelevízió, mint napjainkban, és egy (nem közölte, honnan származó) statisztikai adatot idézett, mely szerint a hírek és adások 85 százaléka szól a kormányról és az államfőről. A közszolgálati tévé már másnap cáfolta az állítást, természetesen más adatokkal operálva. A köztévé, mondták, a vonatkozó törvény értelmében hírműsoraiban a politikusok megszólalására szánt idő 60 százalékát a kormánypártnak szánja, negyvenet az ellenzéknek, függetleneknek és parlamenten kívülieknek. A TVR cáfolata szerint az államelnökség számára nincs megszabva hányad a szereplésre.

Namármost: ki ülne egész nap a tévé előtt, stopperórával a kezében, hogy az adatokat ellenőrizze?

A politikusok mindenesetre szeretnek a tévében megjelenni, hisz aki nincs ott, az szinte nem is létezik a nagyközönség számára. Persze a köztévét nem a feltűnési viszketegségben szenvedőknek találták ki, hanem a kiegyensúlyozott tájékoztatásra – legalább két-három csatornán.