Történelmi mérföldkő Izraelben

Izrael egy év után is gyászol. A tavaly október 7-i több mint ezer civil áldozatát gyászolja. A Hamász palesztin terroristáinak tavalyi vérengzése ugyanis fekete betűkkel került be az izraeli történelembe, a zsidó állam 76 éves létezésének legnagyobb katasztrófája.

Izrael továbbra is gyászol. Nemcsak gyászol, hanem harcol is. Elszántan. Minden ellenség ellen, újabban a Libanonban befészkelődött, iráni távirányítású Hezbollah terroristái ellen. De akár Irán ellen is hajlandó lenne harcolni, mivel a több irányból fenyegető iszlám terrorizmus egzisztenciális veszélyt jelent a zsidó állam számára.

A Hamász elleni háború csak felemás sikert hozott. Egy év háború után a Hamász jelentősen meggyengült, már nem jelent komoly fenyegetést Izraelnek, de felszámolni nem sikerült, s a túszokat sem sikerült kiszabadítani, ami egyre nagyobb feszültséget okoz az izraeli társadalomban. A világ szimpátiáért folyó küzdelemben sem áll túl fényesen, a Gáza elleni szárazföldi hadjáratban ugyanis Izrael inkább a felperzselt föld taktikát alkalmazza, ami rengeteg pusztítást és ártatlan civil áldozatot eredményez. Emiatt igencsak megromlott viszonya a nyugati szövetségesekkel, mindenekelőtt az USA-val, amely többször is mérsékletre szólította fel Izraelt. Európában és az USA-ban egyre nagyobb aggodalommal figyelik a palesztin civil áldozatok számának folyamatos növekedését, egyre többen jelzik nyomatékosan, hogy a Hamász terroristái elleni jogos háború túl sok járulékos áldozatot szed. A szövetségesektől érkező kritikák ráadásul a zsidó állam ellenségei malmára hajtják a vizet, s nemcsak a hagyományosan Izrael-ellenes muszlim világban – Dél-Afrika például népirtás vádjával jelentette fel a hágai nemzetközi bíróságon a zsidó államot, utóbbi pedig Netanyahu háborús bűnökkel való megvádolását fontolgatja.

A Hezbollah ellen Izrael stratégiát váltott, legalábbis eddig, többnyire precíz csapásokkal iktatja ki a terroristaszervezet vezetőit, noha nem kizárt, hogy ott is eldurvul a háború. Ezzel a Moszad és az izraeli hadsereg tavaly erősen megtépázott presztízse is javult, belföldön és külföldön egyaránt. Borítékolható, hogy hatalmas hadi, műszaki és tudományos fölénye nyomán Izrael megnyeri ezt a háborút is, akárcsak az összes korábbit, főleg, hogy gyengébb ellenséggel szembesül, mint korábban, amikor több szomszédos ország ellen harcolt.

A hosszú távú kihívások azonban nem túl biztatóak, a tartós béke roppant távolinak tűnik. Közeledés és bizalomépítés helyett mindkét oldalon radikalizálás és bizalmatlanság tapasztalható. 

A tavalyi tragédia alapjaiban rendítette meg az izraeli társadalmat, az arabokkal szembeni bizalmatlanság növekedett, a velük való kompromisszum nem túl népszerű. Arab oldalon hasonló a helyzet, a gázai pusztítás mértéke és a civil áldozatok nagy számát látva a palesztinok körében alighanem fokozódott az Izrael-ellenesség. Félő, hogy a tavaly október 7. óta eltelt időszak erősítették a gyűlölet magjait a következő nemzedékek lelkében mindkét oldalon, ami fölöttébb borús jövőt körvonalaz. Ez távolról a legnagyobb kihívás, főleg azután, hogy a békülékenyebb izraeli kormányoknak és a mérsékeltebb palesztin vezetőségnek sem sikerült politikai megegyezésre jutni az évek során – minden korábbi kezdeményezés kudarcot vallott, a palesztinok nyolc izraeli és nemzetközi béketervet utasítottak el, legutóbb Trump amerikai elnök 2019-es tervét.

Izrael belső megosztottsága is komoly problémákat vet fel: a társadalom szerkezete megváltozott, manapság vallásosabb és politikailag jobbra tolódott, sarkítva azt lehet mondani, hogy korábban az izraeli fiatalok a kolhoz-szerű kibucokból kerültek ki, manapság viszont egyre inkább jesivákból (vallási iskolák). Tavaly óta a belső ellentétek háttérbe szorultak ugyan, de korántsem tűntek el, időnként felszínre törnek.