Vadhajtások

Találékonyak az emberek – mondja félmosollyal a szája szögletében a községi tanácsos, ám amikor látja, hogy elismerésnek vélem a megjegyzését, siet korrigálni. Ő másképpen értette. Vannak, akiknek rááll az esze a csalásra, a rosszra. A könnyű szerzés reményében nem válogatnak a módszerekben, az eszközökben. Példáért nem megy messzire, a saját háza tájáról hozza: levágták a nagy hízót, és annak rendje-módja szerint volt, amit lesóztak, volt, ami füstre került, rokonnak, szomszédnak vittek kóstolót, tehát elrendezték a dolgot, és örültek, hogy a télen lesz paprikásba, káposztába való. Örömük azonban nem tartott sokáig. Egyik reggelre virradóra felfedezték, hogy nyitva a kamra ajtaja, a ház hátulján pedig kibontották a tetőt (egyetlen cserepet sem törtek), és megvámolták a hízót. Olyan tisztességesen megfelezték, hogy abban hiba nem volt. A nyomukat elmosta az eső, és a kutya sem vallott rájuk, éjszaka nem ugatta meg a hívatlan vendégeket. Mert hogy nem magányos tolvaj volt az illető, az kitűnik a “munkavégzésből”. Egy embernek sok lett volna bajlódni kamraajtóval, háztetővel, létrával, és rámolni meg cipelni. Segítség kellett ahhoz, állította a helyszínelő rendőr is, és gyanúsított személyek irányába tapogatózott, de bizonyíték híján a házbeliek nem vádaskodhattak. A községi tanácsos is tudta, hogy a büntetlenség joga mindenkit megillet, ő pedig képtelen volt bármit is bizonyítani. Aztán a véletlen úgy hozta, hogy a bizonyíték házhoz jött, a kis Vasile személyében, akit az öreg Maris néni, a tanácsos nagyanyja csak Lacikának hívott, és mindig tartogatott neki valamit a kredencfiókban: túrós pogácsát, tökös rétest, hájas kiflit, mikor mit sütött. Mivelhogy Lacika mindig éhes volt, és úgy odaszokott, hozzáédesedett Maris nénihez, mintha a családhoz tartozna. Testvérei is voltak otthon, köztük három már suttyó legényke, de ők haragot tartottak az öregasszonnyal, az iskolával, sőt a munkával is...Éhes vagy, Lacika? – kérdezte szokásához híven most is Maris néni, de a kisfiú tagadólag ingatta a fejét. Fáj a hasa, panaszolta siralmas arccal. Mit ettél? Elcsapta valami a hasadat? A kérdésre Lacika azt nyöszörögte, hogy a hurka lehetett a bűnös, mert túl zsíros volt. Meg is bánta rögtön, hogy elszólta magát, mert az apjára gondolt, aki megfenyegette, hogy ha eljár a szája, szíjat hasít a hátából. A községi tanácsos nem vallatási céllal ment át a kertlábban lakó szomszédhoz, csak egy kis beszélgetésre, és beigazolódott a gyanúja... De kínos helyzetbe került, mert a szomszéd vasvilla szemekkel meredt rá. Maga könnyen beszél, dörögte, de nálunk nincs mit főzni, az asszony sír, veszekszik, a gyerekeknek korog a gyomruk, mindig éhesek, kinézik egymás szájából a falatot. Nem képes ezt tétlenül elviselni egy ötgyerekes apa, akinek ráadásul a munkahelye is megszűnt. Intézkedjen a tanácsos úr, adjon munkát, legyen elég gyerekpénz, utóvégre ezért választották meg. Ő a jószomszédság nevében minden pereputtyával együtt a tanácsos úrra meg a pártjára szavazott, bizakodott, de ha most törvénykézre adja, vége a barátságnak! A jövőben elbúcsúzhat a tisztségtől, mert a szegény embernek is van szava a hozzá hasonlók körében, és legközelebb tudni fogják, hogy melyik pártra üssék a pecsétet a szavazófülkében. De inkább egyezkedjenek: ők majd ledolgozzák annak a disznóféleségnek az árát, jobb a békesség. Utóvégre mindenkinek élni kell!A fiatal községi tanácsos a szakállát simogatja, miközben beszél, én pedig szótlanul hallgatom, és gondolatban „átkapcsolok” a nagyszentmiklósi Bartók-emlékműhöz, melynek a talapzatáról tavaly lelopták a három- nyelvű bronzplakettet. Aztán a temesvár-újkissodai épülő református templomhoz vándorolnak a gondolataim, melynek tornya alól méternyi hosszú vörösréz burkolatot vágtak le egy éjszaka, megrongálva közben a nemes veretű vakolatot is. A végső nyugvóhelyeket sem kímélik a tolvajok: neves magyar szobrászművész sírjától emelték ki a kopjafát; híres román zeneszerzőt ábrázoló bronz domborműtől fosztották meg a nagy muzsikus örök lakhelyét... Bálint Sándor tiszteletes úr keserűen jegyzi meg: az a cél, hogy a mai gyermekeket az életre neveljük. Hogy ne legyenek sérülékenyek, tudják megvédeni önmagukat, álljanak ki, győzzék le a nehézségeket. De mit takar ez a szó, hogy életrevalóság? A jelek szerint mindenkinek mást-mást. Itt a baj!