Álláspont

Tízévesen, 1940 őszén iratkoztam be a Római Katolikus Főgimnázium – KG – első osztályába. Nekünk, kisdiákoknak a legnagyobb élményt a szép iskolaépület, a nagy tekintélyű Fischer Aladár által vezetett tanári kar, a folyosókat díszítő érettségi tablók sora jelentette.

Huszonhét éve azt mondtuk, Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője – így zárta szombaton tusványosi beszédét Orbán Viktor.

Menni vagy maradni c., hétfőn megjelent cikkemben utaltam a hazai lakosság migrációs szándékait felmérő világbanki kutatásra, amely szerint mintegy 3,6 millió román állampolgár gondolkodik azon, hogy a elkövetkező öt esztendőben elhagyja az országot.

Érdekes és figyelemre méltó, ha egy vitatott problémát különböző szemszögből megközelítve igyekszünk tisztázni. Még ha nem is sikerül a kérdésben mindenki számára elfogadható döntést elérni, a vélemények sokaságában a kép talán minden lépés, minden véleményezés után tisztább lehet.

Nem lepett meg túlságosan a Szállításügyi Minisztérium csütörtökön közzétett új projektje, amely szerint a Piteşti–Nagyszeben autópálya az eredetileg tervezettnek mintegy kétszeresébe kerül majd (1,6–1,8 milliárd euró helyett kb. 3,3 milliárdba), valamivel meghosszabbodik és kivitelezésének határideje is kitolódik.

Az ország fővárosa jólétben és bőségben óriási méhkasként zümmög. A vendéglőket, szórakozóhelyeket, színházakat örömökre éhes tömeg rohamozza meg.

Székelyföldre látogatott megválasztása óta először Klaus Iohannis államelnök, hogy végre szembenézzen a székely vezetőkkel és meghallgassa problémáikat.

Olvasom: a román főváros negyedik kerületének tanácsa majdnem százezer lejes jutalmakat osztott ki a nyolcadik osztályt végzettek országos felmérésén, illetve az érettségin tiszta 10-sel végzett diákok között.

Székelyföldre, a hivatalosan nem létező vidékre látogat ma Klaus Iohannis államfő. Amolyan megbékélési látogatásról lenne szó? Két és fél éve, amióta az államfői tisztségbe került, az erdélyi német nemzetiségű politikus inkább ellenszenvesen viszonyult a másik erdélyi nemzeti kisebbség, a magyarság elvárásaihoz.

Másodszor kaptam egy sokpontos előrejelzést az elkövetkező évtizedekben várható gyökeres változásokról. Egyszer már jött, akkor reagáltam is rá egy jegyzetben. Most az első pontnál elkapott a röhögés. (Bocsánat a kifejezésért!)

Éppen szerepelhetnének más évszámok is (1875–2001, 1917–2001, 1875–2017) írásom címe alatt, de az iskola honlapján olvasható monográfia (prof. dr. Virgil Valea) és Matekovits Mihály dolgozata (Egyik legrégibb aradi iskola – a volt Zárda, Az aradi magyar nyelvű oktatás EMLÉKKÖNYVE), valamint a könnyen kiszámítható 100 év (2017–1917=100) egyértelművé tették számomra a választást.

Nincs még egy olyan hely, ahol annyi miniszter esne egy főre, mint Belgium és az Európai Unió fővárosában, Brüsszelben. Ezután, ha hinni lehet Románia kormányfőjének, még több esik majd.

Azt hiszem, a kontárok kifejezés túl enyhe, a balfácánok túl humoros azokra, akik az elmúlt mintegy hetven évben a hazai mezőgazdaságot irányították.

Olvasom barátom, Hollai Hehs Ottó jegyzetét Juhász Béla interjúkötetéről. Ő a Papp Attilával készített beszélgetés egy kifejezéséről mond ellenvéleményt, miszerint a doktor úr kilenc havi tapasztalata az „idegengyűlölő” németekről nem állja meg a helyét.

A címben szereplő társítást nehezen lehetne magyarázni, ha nem fűződne mindkettő Romániához. Bár igaz, a világ leghatásosabbnak kikiáltott (mondják, a gyakorlatban is ellenőrzött) légelhárító rakétarendszere még a jövő zenéje, a kanyarójárvány a maga hétezer-valahány eddigi megbetegedésével és harminc-valahány halálos áldozatával a közelmúlt, a jelen és bizonyára a közeljövő súlyos egészségügyi valósága.