Álláspont

Ízlelgetjük, barátkozunk a 2016-os számmal, pár napig talán el is írjuk, de megszokjuk, mint ahogy a mai felnőttek a sokkal különlegesebb 2000-res számmal is megbirkóztak az ezredfordulón.

Ha jól emlékszem, mindeddig csak egyszer tettem fogadalmat szilveszter éjszakáján, hogy a következő évben új életet kezdek. Nem sikerült, azóta…

Idejében indulunk, hogy jó helyet kapjunk. Szombaton a temesvári uszodában, majd szerdán a Csiky dísztermében.

Sokadszorra történik meg, hogy éjszaka, egy-egy félálomban töltött (szerencsére rövid) idő alatt eszembe jut egy jó jegyzettéma.

Szegény, hátország nélküli, innen is, onnan is támadások tüzében lévő technokrata kormányunk, szegény, utolsó évébe lépő kompromittált parlamentünk, szegény tanár úr államfőnk – 2015 utolsó napjaiban olyan kényes kérdések kerültek asztalukra, melyekre aligha lesznek képesek válaszolni akár az új esztendőben is.

Címünk nem arra vonatkozik, hogy kiknek kívántunk levelezőlapon, táviratilag, telefonon, e-mailban vagy Skypon az elmúlt napokban szeretetből, tiszteletből és megbecsülésből áldott karácsonyi ünnepeket, és bort, búzát, békességet, hisz aki megfeledkezett valamelyik hozzátartozójáról vagy barátjáról, még kiegyenlítheti tartozását.

Nemrég ért véget a párizsi környezetvédelmi csúcstalálkozó. Nagy nehezen megszületett a megállapodás. Csak az a bibi, hogy egyáltalán nem biztos, hogy azt be is tartják. Főleg a két legnagyobb szennyező: Kína és az Egyesült Államok.

2015 hamarosan véget ér, s aligha lesznek sokan Európában, akik visszasírják, vagy legalább kellemesen emlékeznek vissza rá.

A várakozások idejét éljük. Az advent heteiben a Jézuska-várásra összpontosult a figyelem, a karácsony a Megváltó születésének méltó megünneplésére, az esztendőváltás pedig az új köszöntésére, és ez az örök várakozás maga a remény.

A temesvári Mária téri református templomtól huszonhat évvel ezelőtt kipattant romániai (rendszerváltássá és ellopott forradalommá szélesedett) néplázadás szikrájának idei évfordulója előtt néhány nappal különös nemzetközi tanácskozásra került sor a Nép Házában.

Ezekben a napokban a mi drága asszonyaink és leányaink szóban és írásban, egymás között és egymástól óceánnyi távolságra is, levélben, telefonon, e-mailen vagy Skypon keresztül recepteket és bevásárlási ötleteket cserélnek és beszélnek meg, olyan türelmes részletességgel és számunkra érthetetlenül, ahogy a férfiember egykori katonaélményeit meséli el, vagy egy tizenegyes csodálatos kivédéséről tud csak lelkesedni.

Nézzük a Fölszállott a páva döntőjét. Minden produkció előtt bevágnak egy, az oda eljutott gyermekekről, együttesekről készült rövidfilmet.

Egy nevét fel nem fedő idős úr telefonált be a Nyugati Jelen szerkesztőségébe, elmesélve érdekes tapasztalatát.

Rendszerváltás? Módszerváltás? Vagy inkább gengszterváltás?
26 évvel ezelőtt, 1989. december 22-én Románia felszabadult, a forradalom elzavarta a félanalfabéta diktátort.

Történelmi tény, hogy az egykori török hódoltságú területeken elterjedt a baksis. Már a szocialista időkben (sőt előtte is!) közmondásos volt, hogy Bukarestbe ügyintézésre menet előtt meg kellett tanulni fejjel csengetni.