A szilveszteri műsorok ürügyén

Számomra és generációm számára elmúlt a szilveszteri nagy összeröffenések korszaka. Immár csendes intimitásban, párommal kettesben várjuk az új év beköszöntét. Televízió előtt, fotelben, fehér ing, nyakkendő, gálaruha, fodrászat nélkül koccintunk a kettőnk, a családunk, barátaink egészségére. Nosztalgiázunk arról, hogy egykor mennyire vártuk a szilveszter esti kabaréműsorokat, felidézünk egy-egy legendás produkciót. És keresünk, kiválasztunk magunknak a kínálatból egy olyan vidám műsort, amellyel átszórakozzuk az időt az új év beköszöntéséig. 

Máris helyesbítem előző mondatomat: csak kiválasztottunk volna egy megfelelő, minket érdeklő műsort. Mert a december 31-i szilveszteri tévéműsorokat hiába böngésztük át, egyetlen olyat sem találtunk, amely felkeltette volna érdeklődésünket. Az Egy csók és más semmi vagy a Meseautó régi magyar vígjáték (kétségtelenül) izgalmas és szórakoztató lehet annak, aki mindeddig nem látta moziban, tévében, netalán kazettáról. Mi nem abba a kategóriába tartozunk!

Nem átallottam átnézni az olyan kereskedelmi csatornákat, amelyeket különben figyelembe sem veszek. Elszomorító eredményre jutottam. Elsősorban azért, mert minden magyar nyelvű adó műsorára a spórolás jelző illik leginkább. Az Erdély TV-n kívül csupán egyetlen csatorna vezetősége készített új szilveszteri műsort. Igaz, a Duna TV, mintegy bevezetőként a korábbi kívánságműsorokból állította össze a mintegy órás zenés produkciójának első részét, a könnyűzene-kedvelőknek meg megrendezte a Csináljuk a fesztivált című látványos adást. Nagyon sokan ezt választották újévi „bemelegítőnek”. Más adók szerkesztői viszont nem fáradoztak.

No, akkor keressünk egy jó humoros filmet felkiáltással végigböngésztem az egész kínálatot. Nyolc, filmeket műsorra tűző magyar nyelvű kereskedelmi adó (nem írom le nevüket!) szombati egész napos programjában 45 (!) amerikai filmet találtam. Többségük műfaji meghatározása a vígjáték, de ezen belül is létezik családi-, western-, horror-, romantikus-, krimi-, zombi- és akcióvígjáték is. És volt közöttük az akciófilm, western és krimidráma kategóriába sorolt is. Néhányra, az olykor infantilis megoldások, gegek, erőltetett humorizálásuk ellenére talán ráfanyalodunk, ha nem ez lett volna a sokadik ismétlésük.

De kerestük az újdonságokat egyéb csatornán is. A sorozatokat vetítők szinte kivétel nélkül a Helyszínelők valamelyik (New York, Miami, Los Angeles, tengerészet) változatát sugározta. Teszi immár legalább egy évtizede. Valamennyi elkészült „évad” orrvérzésig ismételt részleteit sugározza. Olykor már nem is sorrendben, hanem véletlenszerűen, össze-vissza. A kedvenc csatornám, a Viasat History a második világháborút hónapokon keresztül taglaló (és ismételt) részek után most ugyanazt teszi Egyiptommal, az ott folyó ásatásokkal, annak háromezer éves történelmével, valamint a Bermuda háromszög titkaival. Akárcsak a Disvovery a Kincsvadászokkal.

Nézem a produkciók (filmek, sorozatok, tudományos összeállítások) készítési helyét. Túlnyomó többségük az óceán túlsó oldalán, az amerikai kontinensen született. Eszembe villan, hogy hatvan, hetven évvel ezelőtt (televízió nem lévén), mifelénk a filmszínházak többségében szinte csak szovjet filmeket láthattunk. (A színházakban is kötelező volt szovjet-orosz darabok rendszeres színre vitele.) A mozik előcsarnokában a szovjet színészek (Orlova, Batalov, Tatjana Szamojlova, Oleg Tabakov stb.) színes képei lógtak a falon. Most átestünk a ló túlsó oldalára. Az orosz (szovjet) imádatból az amerikaiba. Amerika orrvérzésig! Nem hiszem, hogy a világon nem születnének másutt is jó filmek, sorozatok, műsorok. Igaz, azokat meg kellene keresni, és fizetni érte. Nem úgy, mint a jenkiknek, ahol az esetek többségében jóformán csak a filmmásolatok dobozának az árát, a csomagolását kell leperkálni. Azért a minőségre is kellene valamit áldozni!