Azért mégis disztingváljunk!

Európa államainak egy része most már amellett kardoskodik, hogy különbséget kell tenni a politikai indíttatású és a gazdasági bevándorlók között. Az előbbieket, a háborúk, vallásüldözések, kirekesztések, hátrányos megkülönböztetések elől menekülőket be kell (lehet) fogadni, míg a gazdasági megfontolásból útnak indulók hatalmas tömegét viszont a határokon meg kell(ene) állítani. (Hozzátenném: ehhez viszont az EU semmiféle anyagi támogatást nem hajlandó nyújtani!)

Magam is hasonlóan gondolkoztam, amíg nem mélyedtem el a dolgok alaposabb elemzésébe. Hallgatva egykori tanítványaim beszámolóját sorsuk alakulásáról, egy érettségi találkozón döbbentem rá, hogy én is, akárcsak Európa polgárainak egy része az említett kérdésben álszenteskedünk. Mert miközben a harmadik országból érkezőket magunkban az említett módon kategorizáljuk, minden további nélkül elkönyveljük, természetesnek vesszük, hogy fiataljaink egy jelentős része (sajnálatos) külföldre távozik.

Kelet- és Közép-Európából az elmúlt három évtizedben több millióan kerestek új hazát a kontinens nyugati országaiban. (Óvatos becslések szerint csak hazánk lakossága ez okból mintegy hárommillióval csökkent.) Nem a korábbi, több évtizedes kommunista diktatúrából, nem a minden „szocialista” országban terroruralmat fenntartó politikai rendőrség zaklatásai elől menekültek, hanem a jobb élet reményében kerestek új hazát. Ki csak epret szedni ment Spanyolországba, ki mosogatónak egy német, francia, svéd éjjeli lokálba, akár egyetemi diplomával a zsebében.

Az ügyesebbeket, a szerencsésebbeket jól fizetett számítógépes programozónak vagy orvosnak, mérnöknek, tervezőnek, szakmunkásnak alkalmazták.

De tagadhatatlan, hogy valamennyien anyagi megfontolásból mentek el. Őket ritkábban állították meg a schengeni határon. Akadtak, akik meghívásra indultak az illető ország munkaerő-hiányát pótolni, de az illegálisan bevándoroltak is néhány hónapi lágert követően gyorsan (vagy nehezebben?) beilleszkedtek az illető ország társadalmába.

Bevándorlóként a mi egykori honfitársaink szándékaikban semmiben sem különböznek az ázsiai vagy afrikai migránsoktól. Jobban szeretnének élni. A különbség az (és ez a lényeg!), hogy az európai bevándorlók a jobb életkörülményekért dolgozni is akarnak. A más vidékekről érkezettek többsége csak a markát nyújtogatja. Aki nem hiszi, nézze át a német, francia, angol stb. társadalomba, gazdasági életbe beintegrálódott migránsokról készült lehangoló statisztikai adatokat.

Tehát másként kellene kategorizálni a bevándorlókat. Nem az a fontos, hogy ki milyen okból indul neki az útnak, hanem az, hogy mik a szándékai.

Az évek óta integrálódni képtelen bevándorló milliók példája bizonyítja, hogy óriási tévedés volt minden szelekció nélkül befogadni a más világból érkezett, más szokásokkal rendelkező, eltérő erkölcsi neveltetésű jövevényeket. Már az is elgondolkoztatható lehetett volna a befogadó országok hatóságai számára, hogy szinte valamennyien személyazonosságot, iskolai vagy szakmai felkészültséget igazoló iratok nélkül érkeztek. A becsületes szándékú nem titkolja a nevét, az életkorát, a felkészültségét. (Ez utóbbit, ha egyáltalán van neki!) Ezt nem észlelték már az első hullám érkezésekor a százezres tömegeket befogadó országok belügyis hatóságai? És nem látták a biztonsági rizikókat?

Ez több mint felelőtlenség volt!