Csitulnak a kedélyek

Balta János megjelent írása bátorított fel. Még akkor is, ha olvastam a végén zárójelbe tett megjegyzést. Én a cikkíróval értek egyet.

A terrortámadás után nem ültem azonnal a számítógép elé, vártam, amíg egy kicsit csitulnak a kedélyek. Bennem is. Mert (természetesen) az első reakció a mélységes felháborodás volt. Az ilyenfajta durva erőszak elítélése. Az első napokban én is kitűztem volna mellemre a párizsi lap nevét, jelezve a velük való szolidaritásom. Mint tették sok millióan a világon.

Bevallom: most már nem tűzném ki. Időközben ugyanis láttam a lapban megjelent néhány karikatúrát. Azokat is, amelyekért felhördült a muzulmán világ. De másokat is. Némelyik közülük engem, mint hívő keresztényt sért. Mélységesen! A lapban közölt rajzok a legocsmányabb módon gúnyolják a vallást, köztük a keresztényt is. Karikatúráik egy része (lásd a Szentháromság címűt) a pornográfia határát súrolja, olykor túl is lépi azt. (Csak mi, keresztények azért nem ragadunk fegyvert, nem robbantunk bombát, mert vallásunk béketűrő.) Teszik mindezt a szerkesztők, a (rosszul értelmezett) szólásszabadságot tartva maguk elé pajzsnak.

Ez ég és föld távolságra áll a Toqueville által megálmodott liberalizmustól. Lehet, hogy a mostani liberális pártoknak ez szimpatikus, mi viszont nem kérnénk belőle. Még akkor sem, ha maradinak, konzervatívnak titulálnak bennünket. Nem szeretnénk gyermekeinket ilyennel mérgezni.

Hallom, hogy a merényletet követően az újabb lapszámot 16 nyelven hárommilliós példányban nyomtatták. Jó üzlet! Olvassa, aki akarja. És azt is, hogy a francia állam egy jelentős összeggel támogatja a lapot. Ingyen manna! Ez a franciák belügye. Köztük a muzulmán vallású franciáké is, akik immár a lakosság 12 százalékát alkotják. (S belátható időn belül ők lesznek többségben!)

A magam részéről viszont nem kérek az ilyen „humorból”.

(A Nyugati Jelen szerkesztősége nem osztja mindenben a szerző véleményét.)