Egyenlőség?

Olvasom, a világhálón, hogy egy, valódi nevén is megnevezett hazai törvényszéki bíró havi fizetése több mint 300 000 lej. Ehhez még egy 400 ezer lejt meghaladó nyugdíj is járul. Bár mifelénk minden lehetséges, sőt több ismerősöm is valószínűsíti ennek az összegnek a valódiságát havidíjként, naiv, kétkedő állampolgárként mégis azt hiszem, elírás van a dologban. A mintegy 750 ezer lejes jövedelem egy egész évre szól. Mondom én! De így is számolva, azért… 

Azt mondják, illetve hivatalos szervek állítják, hogy a nyugdíjakat a befizetett társadalombiztosítási járulék arányában, annak hányadaként számítják ki. Kérdem: mennyit vonhattak le a béréből az illető bírónak, hogy évi (lehet mégis, hogy havi?) 400 000 lej nyugdíjat kapjon? Ez havi harminc és valahány ezer lejt jelent. Ugye, minden józanul gondolkodó, számoló polgár számára elképzelhetetlen. Hát még egy kisnyugdíjasnak, aki ennek a töredékéből él meg.

Ha mégis a többség mondotta havinak minősítem az első részben említett összeget, akkor…

Nem tudom, hogy Romániában mennyi a kisnyugdíjasok száma. Akiknek havi „nyögdíja” alig haladja meg az ezeregy-ezerháromszáz lejt. (Én is ismerek néhányat közülük.) Nem is számolom, hogy hány ilyen személynek lehetne 2-300 lejjel emelni a túlélésre alig elegendő havi jövedelmét ezeknek a „kiemelt” nyugdíjaknak a megnyirbálásával.

Egykori, regnálása vége felé igencsak utált államelnökünk, a hajóskapitány előállt egy ilyen törvényjavaslattal, de aztán nem lett belőle semmi. Éppen úgy, mint korábban a Temesvári pontok bevezetésével. Megtorpedózták mindazok, akiknek érdekében állt! A régi rendszer feltétel nélküli kiszolgálói és haszonélvezői: magas rangú politikai- és katonatisztek, pártfunkcionáriusok, bírák. No meg az időközben felkerült politikai elit tagjai. Mindazok, akiknek mostani vagy (a nyugdíjazásukra gondolva) és jövendőbeli érdeke úgy kívánta, kívánja.

Egy nyugalmazott katonatiszt barátom, a már említett Băsescu-féle törvényjavaslat szóba kerülésekor felháborodva panaszkodott, hogy miként akar kibabrálni velük államelnökünk. Megkérdeztem tőle: azt várod, hogy sajnáljalak? Te ugyan nem fogod megmondani, mennyit kapsz, de én megmondom a nyugdíjam összegét. Ha neked nincs legalább háromszor annyid, akkor fizetek egy kávét. Ha igen, akkor te hívsz meg egyre. Megmondtam az összeget, mire elképedve megkérdezte: És ti miért nem vonultatok még az utcára?

A kávéval a mai napig adósom. Már meg sem adhatja, mert időközben eltávozott az örök csatamezőkre. 

Ennyit az egyenlőségről!