Fecskék nélkül

Az elmúlt hetek sok fontosabb vagy kevésbé fontos eseménye között nem vettem észre, hogy elmentek a fecskék. Évekkel ezelőtt mindig figyeltem a készülődésüket, amint sietve tanítják repülni a második fészekalj kicsinyeit, majd szeptember elején, amint a villanydrótokon napokon keresztül szervezkednek, hogy aztán egy reggel útra keljenek a fiatalok számára a nagy ismeretlen felé.

Azt hiszem, nem kell ornitológusnak lenni ahhoz, hogy észleljük: mennyire leszűkült a madarak élettere az elmúlt időben. Mert a most tervezett házaknak nincs ereszaljuk, mert a legtöbb falusi ház mellől eltűntek az istállók, mert az állati erőt a gép váltotta fel a mezőgazdaságban, mert a tocsogókat, nádasokat kiszárítottuk, az útszéli fákat, ligeteket kiirtottuk. Már elektromos légvezeték is alig akad a belvárosban. Kicsiny és nagyobb barátaink egyre nehezebben találnak otthont maguknak abban a világban, amely az övék is. Pedig nélkülük nagyon szegények lennénk.

Bevallom: lelkiismeret-furdalásom van az idei figyelmetlenségem miatt. Kárpótlásként már rákészültem arra, hogy télen majd a kis szürke verebeknek veszek némi ocsút a piacon. Hátha oda szoknak a tömbházunkhoz.