„Hagyományos”

Nem csodálom, hogy a hazai élelmiszeripar (is) igyekszik valahogyan kibújni az unió által megállapított kánonokból. S ha az előírt gyártási technológia nem engedi, akkor gusztust növelő fantázianevekkel. Mert közismert, hogy ezen a vidéken nem rajongunk a fűrészpor ízű, fűszert nélkülöző húskészítményekért, a gumis felvágottakért, az „egyenízű” gyümölcslekvárokért.

A tévés hirdetés-klipekben egyre sűrűbben a nagymama állítólagos receptje alapján készült befőttek, fűszerek, illetve az erdélyi és bánsági konyha készítményei, a „fájnaságnak” nevezett „disznóságok” kerültek képernyőre. Az így hirdetett élelmiszerek mindenképpen kapósabbak.

Csakhogy a névadók időnként túllőnek a célon. A minap párizsi vásárlására kaptam házastársi megbízást. Az elárusító érdeklődésére a sertéshúsból készültet választottam. Mire tovább részletezte, hogy van ilyen, meg olyan, meg amolyan is. Az egyik néven igencsak elcsodálkoztam. Mármint azon, hogy van hagyományos „parasztpárizsi” is. Hm…

Esküdnék rá, hogy aki elnevezte azt a bizonyos készítményt, életében nem volt egy hagyományos disznóvágáson. Mert látta volna: ott töltenek kolbászt, hurkaféléket, disznófősajtot. De párizsit, azt nem. Az jellegzetes városi hentesáru. Megmagyaráznám a nevet adónak, mondanám neki, hogy Aradon esetleg Czmór vagy Eisele (voltak mások is!) receptje szerint lenne érdemes párizsit készíteni. Hagyományos „parasztpárizsival” csak a laikusokat lehet becsapni. Akik nem most léptek le a falvédőről (értsd: tősgyökeres aradiak, erdélyiek), azokat nehezen.