Hídavatás

Tavaly december elején nagy csinnadrattával avatták fel a pécskai Maros-hidat. Jelen volt a megye politikai elitje, a hagyományokhoz híven megszentelték a különböző vallásfelekezetek képviselői. A szép avatóbeszédeket követő állófogadáson néhány száz helyi és németszentpéteri lakos evett-ivott a nagy örömre. Mármint arra, hogy a hídon keresztül jócskán megrövidül az út a Bánság, arról pedig a nyugati országhatár, a jövendő autópálya felé. Majd valamikor.  

Mert a hídhoz vezető út nem készült el idejében. Sőt, azóta sem. Még mindig a talajegyengetési munkálatok folynak, pedig év végére ígérték a nagylaki főútról leágazó, az alföldi várost elkerülő út átadását. A hónapok telnek, az év második felébe is beléptünk. Mindössze annyi történt, hogy sóderrel megszórták a kijelölt nyomvonalat, csak mostanság van némi mozgolódás a nagylaki úthoz csatlakozó szakaszon. Ennyi idő alatt, mondjuk Japánban, de még Kínában is sok kilométernyi autópálya is felépülne. Nálunk egy néhány kilométeres, kétsávos közút sem. Ha megkezdődnek az őszi esőzések, akkor végleg befellegzett az út idei elkészültének. Talán jövőre.

Szóval a híd még mindig magában áll a Maros felett. Nyár végi magányában éjszakánként arról álmodik, hogy egyszer majd közlekednek is rajta.