Hol a Balkán?

Sokadszorra nézem a fo­civébé döntője előtt és után a két érintett országban felvett képeket. Mármint a Franciaországban és Horvátországban készülteket. A győztes franciák előtte és utána is végigrandalírozták az ország városait, kocsikat, szemeteskukákat gyújtogattak, üzleteket fosztogattak, összecsaptak a rendőrséggel. Nem jött, hogy elhiggyem a látottakat. Mintha forradalom tört volna ki az országban. Tették ezt a győzelem feletti örömükben. (Mi lett volna, ha vesztenek a gall kakasok?) Vízágyúval, könnygázzal lehetett csak szétoszlatni a magukról megfeledkezett fiatalokat. Hogy mennyi az ország kára, arról nem szól a fáma, de valószínűleg sok százmillióról van szó. Természetesen dollárban. A világbajnoki döntőt elvesztő Horvátországban is féktelen volt az öröm. Egész éjszaka ünnepeltek, de minden rendbontás nélkül. Civilizáltan, ahogy illik egy olyan országban, amely saját erejéből állt talpra mindössze negyedszázad alatt. A szurkolók táncoltak, énekeltek, másnap az ezüstérmes csapat tagjait szállító autóbusz lépésben tette meg az utat a repülőtértől Zágráb központjáig. A felsorakozott közönség szinte kézről kézre adta őket! Magam, és hozzánk hasonlóan sok millióan kalapot emelünk a négy és fél millió horvát előtt. Eddig, ha civilizálatlan viselkedést tapasztaltunk a körünkben, rásütöttük a bélyeget: hiába, ez már a Balkán. A magam részéről ezúttal visszaszívom minden ilyen kijelentésemet. S ha valakitől ilyen viselkedést látok, ezentúl azt mondom: hiába, eltanulta a Nyugattól!