Karácsonyi áhítat

Hallgattam, néztem a rádióban, tévében elhangzott karácsonyi híreket, tudósításokat. Többek között az utóbbi években megváltozott szokásokról. Hogy szentestére és az azt következő napokra sok ezer család kel útra kikapcsolódni wellness szállodákban, tengerparton vagy havas tájakon. Hogy otthon ne kelljen karácsonyfát állítani, sütni-főzni, bevásárolni.

És mindezt pozitívumként mutatja be a média, mert lám egy hosszú ünnepen mennyivel növekszik a vendéglátó egységek forgalma három-négy nap alatt.

A karácsonyi áhítat teljében nem akartam megfogalmazni rosszalló véleményemet a jelenségről. Most megteszem, mert valami nagyon nem stimmel.

A Karácsony (így, nagy kezdőbetűvel!) a család, a meghittség ünnepe volt és annak is kellene maradnia. Az egész keresztény világnak. Ilyen szellemben neveltek bennünket, mi pedig gyermekeinket, tanítványainkat. Ebbe beletartozik mindannyiunknak az ünnep előtti készülődése, a bevásárlás és a meglepetés-szerzés izgalma szeretteink számára. A keresztény hívőknek még az adventi csodavárás hetei is.

Szentestén az ajándékozásnál is nagyobb szellemi érték az a néhány perc, amikor kigyúlnak a karácsonyfa fényei, s a Megváltó születésének fenséges pillanataiban a család együtt énekli, hallgatja a karácsonyi dalokat. Ennél felemelőbb perceket nem tudnék elképzelni egy család, egy rokoni közösség számára. Az ilyen érzést nem lehet megélni sem sítáborban, sem wellness szállodában, sem étteremben, sem a napfényes tengerpart homokján.

Ha ilyen (keresztény) szellemben nevelnénk gyermekeinket, erősebb, összetartóbb lenne nemzetünk. A következő évek oktatási stratégiája megfogalmazásánál érdemes lenne ezt is figyelembe venni.