Késő bánat

Pillanatok alatt terjedt el a hazai médiában a hír: egy aradi születésű fizikus az idei (megosztott) Nobel-díj kitüntetettje. A bukaresti tévéadók hírműsorában azonnal szalagcímként jelent meg, hogy (idézem) „román kutató kapta az idei Nobel-díjat”. Nocsak!

Az igaz, hogy Stefan Walter Hell az Arad megyei Szentannán született, de nem románként, hanem németként, pontosabban svábként látta meg a napvilágot. Német tannyelvű iskolába járt, kilencedik osztályos volt, amikor szüleivel kivándorolt Németországba. Vagy legyünk pontosabbak: amikor eladták őket néhány tízezer márkáért. Nem románként, németként.

Ha nem kap kitüntetést, róla is ugyanúgy megfeledkeznek, a több százezer kiárusított egykori honfitársunkról. Mert véletlenül sem emlegetik, hogy alig fél évszázada Erdélyben még létezett egy majd egymilliós lélekszámú német anyanyelvű, gazdag, szorgalmas közösség, amely számottevő kultúrát teremtett és hagyott maga után. Amely eltűnésében a merkantilista érdekek mellett az oly sokat emlegetett nemzeti „tolerancia” hiánya is közrejátszott. Akkor senki sem ejtett értük egy könnyet sem.  

Korábban Hertha Müller, most meg Stefan Walter Hell Nobel-díja hirtelen megelevenítette a többségiek emlékezetét. Még nacionalista politikusainknak is a svábok, szászok hirtelen visszavedlettek románokká.  

Késő bánat!