Kinek szurkoljak?

Őszintén elismerem: két és fél évtizede még sokadmagammal úgy vártam, vártuk az amerikaiakat, mint a Messiást. Az amerikai demokráciáról annyi minden hangzott el a Szabad Európa, az Amerika hangja rádióállomásokon, hogy azt hittük: jelenlétükben egyetlen varázsjelre megszűnnek a több mint négy évtizede tartó kelet-európai diktatúrák, s szabadok leszünk, mint a madár. Egy negyedszázad alatt valamennyien meggyőződtünk: az egész hiú ábránd volt. Az Egyesült Államokban élő barátommal telefonon beszélgettünk a minap. Annyira elege van Amerikából, hogy bevallotta: ha tíz évvel fiatalabb, azonnal hazatérne.

Mi is tapasztaltuk: az önmagát a demokrácia bajnokának kikiáltó világhatalom számára csak a saját érdeke a fontos. Ezért (bizonyítottan) dokumentumokat hamisít, kitervelt médiakampányt folytat országok, népek ellen, fegyveresen vagy diplomáciai úton beavatkozik országok belügyeibe. Elég, ha csak a fegyveres beavatkozást elszenvedő Afganisztánt, Irakot, Líbiát említem.

Most Magyarország kormánya, illetve Ukrajna került Washington célkeresztjébe. Előbbinél az önállóság, a gazdasági intézkedések hatékonysága, a külföldi bankok és cégek ellen hozott intézkedések verték ki a biztosítékot. Utóbbinál kiderült: Ukrajna esetében az előre kidolgozott amerikai forgatókönyv lebonyolítására csak idén több mint 5 milliárd dollárt költöttek. Csak Putyin beleköpött a levesükbe!

Bevallom: nem tudom eldönteni, kinek szurkoljak. A kelet-európai államok jelenkori történetének menetét fél évszázadon erőszakosan eltérítő oroszoknak, avagy a minket már sokadszor átverő, foguk fehérjét egyre gyakrabban kimutató jenkiknek.

Ha nem a mi bőrünkre menne ki a játék, legszívesebben semleges szemlélő maradnék. De így?