Kutyának se kell?

Egyre többen jelentkeztek felajánlani elhalt családtagjaik hagyatékát, avagy feleslegessé vált saját könyvtárukat. A nagy többséget ajándékként, legfeljebb a ritkaságnak számító kiadványokat eladásra. Közkönyvtárnak, iskolának, egyesületnek, magánszemélynek. A válasz szinte mindig nemleges. Egyik helyen nincs hely, nincs tárolási felület az új szerzemények számára. Másutt hiányzik a személyzet, aki feldolgozná, rendszerezné, gondozná a könyveket. Megint másutt (ezt inkább csak megsúgják bizalmasan) nem szaporítanák az alkalmazottak és a könyvtárlátogatók többsége számára idegen (magyar, német) nyelvű állományt.

Hogy az utóbbi két évtizedben mennyire elértéktelenedett a könyv, arra több példát is említhetnék. A megyei könyvtár előcsarnokában kitett (több példányban létező) könyvek között bárki szabadon válogathat, s vihet haza. Legfeljebb az elvitt helyett letesz egy olyan példányt, amely felesleges nála otthon.

Avagy ott az egyik antikvárium akciója. Az üzlet bejárata mellé két dobozba kitéve könyvek. 40-50 darab, köztük valamikor keresett címek. Szabad a böngészés, válogatás. Minden példány ára potom 1 lej. Mindössze egy fagylalt, mégsem tolakszanak az érdeklődők. 

Mondhatnám, a kutyának sem kell.

Egy negyedszázaddal ezelőtt csatolmánnyal együtt (értsd: főtitkári beszédekkel) is felvásároltunk mindent. Sic transit!