Meddig mehet?

Néhány napja Budapesten, a Kossuth térre kivonult tüntetők két akasztófát hurcoltak magukkal. „Békés” szándékukat igazolva az egyikre jelképesen a Fideszt, a másikra Tőkés Lászlót lógatták fel. Az elsőt nem kommentálom, hiszen a baloldal egyik prominens vezére úgyis folyton arra kérlel bennünket, hogy ne avatkozzunk az ő belügyükbe, ha nem élünk az ország határain belül. Nem vitatkozom vele, bár elmondhatnám, hogy nem a mi hibánkból rekedtünk a határon kívül, hanem a hozzájuk hasonló balliberális politikusok miatt. Említhetném Károlyi Mihályt vagy Linder Bélát, de a sort még folytathatnám.

Szóval nem avatkozom a belügyekbe, de felteszem a kérdést: vajon meddig mehet a rendzavarás? Különben a Kossuth téri eseményekhez volna némi hozzáfűznivalóm. Az a tömeg, amelynek tagjai karácsonyfát gyújtanak fel, gyermekszánkót égetnek, a Megváltó Krisztust gyalázzák, rendőrökre támadnak, megzavarják a békés polgárok adventi áhítatát, kiérdemli a csőcselék nevet. Ráadásul Tőkés László jelképes felakasztásával összeborultak a román szélsőnacionalistákkal. Mint tette azt az egyik szocialista miniszterelnök immár ebben az évezredben, amikor december 1-jén vidáman, mosolyogva parolázott és koccintott a román politikusokkal. Azokkal, akiknek begyében volt és van az 1989-es romániai változások kirobbantója, akik ismételt magyarellenes provokációkkal igyekeznek megtorpedózni a változásokat a Kárpátok külső és belső vonulata mellett.

Az odaáti tüntetők csak falkában ordítoznak, közülük senki sem merne kiállni úgy, mint tette azt 1989-ben az akkor temesvári tiszteletes. Jönne közülük bárki ide megmutatni bátorságát, hogy igazi, becsületes magyar. S itt megőrizni nemzetiségét, mint mi tesszük immár egy évszázada. Akkor nem akasztgatnának!