Hallom, látom, hogy a szomszédos Szerbia lett Európa talán legszegényebb országa. Az ország gazdasága évek óta stagnál, a lakosság negyede mélyszegénységben él. Naponta tízezrek várják az ingyenkonyhák levesét.
Valahogy hihetetlennek tűnik az információ. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a „jugók” voltak a közelünkben a jólét képviselői. Zastava gépkocsijaikon, kék útlevéllel a zsebükben szabadon bejárták Európát. Mi a szocialista országokba is csak kétévenként mehettünk. Ők sefteltek női fehérneművel, kakaóval, nejloningekkel. Harisnyanadrággal, orkánkabáttal. A náluk gyártott Gorenje hűtőszekrény kincsnek számított. Innen vitték az akkor még nálunk bőségesen található élelmiszert.
Szóval a 23 milliós Jugoszláviában élő szerbek voltak akkoriban a régió nagymenői. Aztán a kilencvenes évek elején kitört a polgárháború, a délszlávok munka helyett éveken keresztül lövöldöztek egymásra. Kalapács, ceruza, kapanyél, számítógép használata helyett a fegyvereket szorongatták. Az eredmény: nemzetiségei sorra leváltak, Szerbia 7 milliós államocskává zsugorodott. Lakói meg olyan szegények, mint a templom egere.
Példája két kérdést fogalmaztat meg. 1. Mennyire életképesek-e az első világháború után mesterségesen összeragasztott államok? 2. Érdemes volt-e kirobbantani a délszláv polgárháborút?
A történelem majd megadja a választ!
Hozzászólások