„Nagygyűlés”

Naponta egy-két tévéhíradót nézek meg, minden esetben a magyar vagy román közszolgálati televízióét. Mert nem érdekelnek a pletykákon, a botrányokon, a gyilkosságokon, rablásokon csámcsogó magáncsatornák hírei.    

Igaz, a köztévék híradásaiban is találok mosolygásra, olykor nevetésre ingerlő tudósításokat. Csak példaként. Az anyaországban tavaly három választást tartottak. Már nem emlékszem, melyik választási kampányban az egyik párt választási gyűlésén beszélő pártelnököt egy (azaz egyetlen) érdeklődő hallgatta. A szónok ki is bújt a mikrofon mögül, s rátukmált a hallgatójára néhány röplapot, zászlócskát, valami noteszt és a párt nevével díszített írószert. Se közel, se távol senki más nem volt! Az elnök úr hiába igyekezett megállítani egy járókelő hölgyet, az rá sem hederített. (Szándékosan nem írom le a párt nevét, de a kíváncsiaknak a fülébe súghatom!)

Azt nem vitatom, hogy az esélyegyenlőség megköveteli, hogy az ellenzéki pártok rendezvényeinek is teret kell biztosítani a képernyőn. S azt is, hogy az illető párt azt a bizonyost gyűlést nevezte meg a tévé szerkesztőségének, mint tudósításra érdemest. De az blamázs a politikai szervezetnek, ha ilyenkor még a közönséget is mutatják.

A fentihez képest valóságos „nagygyűlésről” tudósított minap az egyik híradó. Egy másik ellenzéki párt tiltakozó gyűlésére (mikrofonnal, erősítővel, hangfalakkal, nagy plakátokkal) egy vidéki városban sikerült három (!) érdeklődőt összegyűjteni. Előttük fejtette ki a szónok pártja hazamentő reformterveit. Bizonyosan rendkívül izgalmasan, ha már hárman hallgatták.  

Lenne egy javaslatom minden krónikus támogatóhiánnyal küszködő politikai szervezetnek: legközelebb tartsák a találkozójukat egy akármilyen csehóban. Biztos több hallgatójuk lenne, különösen, ha fizetnének a benn ülőknek egy sört vagy egy felest. És kevesebbe is kerülne, mint a fentebb említett „nagygyűlés” megszervezése. A legközelebbiig szétkürtölnék a hírt, s arra eljönnének az ivócimborák is. Akkor már tarthatnának egy valódi „nagygyűlést”.