Nem követem meg, miniszterelnök úr!

Amikor kormányfőnk a nyár végén megyénkben járt, azt nyilatkozta, hogy még idén megnyitják a Nagylak–Arad sztrádát, vagy annak egy szakaszát. Akkor egy jegyzetemben kétségeimet fejeztem ki az ígéret betartásában. Megírtam, hogy amennyiben mégis megtörténik az átadás, akkor megkövetem a miniszterelnök urat, mert kételkedni mertem szavahihetőségében.

Szóval, aki ismeri a romániai építkezések ütemét, az tudja, hogy az utóbbi fél évszázadban talán még nem volt olyan beruházás a Kárpátok két oldalán, amely határidőre elkészült volna. Lehetséges, hogy átadtak sok ipari létesítményt, út- vagy pályaszakaszt, gátat a meghirdetett időpontban, de azt követően még heteken, talán hónapokon keresztül folyt a kozmetikázás, az építési hibák kijavítása. (Mint most az Arad–Temesvár autósztrádán!) Természetesen erről a közember nem értesült, őt csak tapsolni, hurrázni, az avató politikust ünnepelni csődítették össze.

Most ez utóbbi is elmarad, mert sem az autópálya, sem pedig a vasúti felüljáró építésénél még látszateredményekkel sem lehet dicsekedni. A kormány ugyanis egyszerűen nem hajlandó finanszírozni a megkezdett beruházásokat. Mert a város és a megye vezetősége nem az ő holdudvarához tartozik. Ezért vesztegelnek kocsisorok a körgyűrűn, ezért áll az autópálya vége egy szántóföldnél. Megmagyarázhatatlan mindez egy külföldi turistának, egy (török, bolgár, görög stb.) szállítási vállalat gépkocsivezetőjének.

Miniszterelnök úr, én az Ön helyében nagyon szégyellném magam!