Nem ugyanaz

Hogy az anyaországi szocialista és liberális pártok nem sokat törődtek, törődnek a külhoni magyarokkal, az évtizedek óta köztudott dolog. Csak folytatják a kommunista elődök, Rákosiék és Kádárék hagyományait. Még 1990 után is az október 6-i aradi megemlékezéseken elvétve voltak jelen a pártküldöttségeik. A külhoni magyarokkal szembeni ellenérzését több párt nem is tagadja, kerek perec nyilatkozik, hogy hatalomra kerülésük esetén azonnal megszüntetnék a kettős állampolgárságot és a külhoniak szavazati jogát.

Olvasom a szemkilövető magyar exminiszterelnök blogján a trianoni békediktátum után a határokon kívül rekedt nemzettestekről kialakított véleményét. Ő korábban nyíltan ellenünk uszította az anyaországiakat, majd azért „esdekelt”, hogy szavazatunkkal ne avatkozzunk bele az anyaország ügyeibe, mert nem ott fizetjük az adót. Most azt írja, hogy a határokon kívüli magyarokkal ugyanúgy van, mint édesanyja halálával. Beletörődik a megváltoztathatatlanba, nem tehet ellene semmit. Hm…

Nem szeretném kétségbe vonni az illető szellemi képességeit, felkészültségét sem, mert beperelhetne becsületsértésért. (Bár ez utóbbival kapcsolatban, sok millió magyarral egyetemben szeretnénk egyszer kézbe venni, és átfutni a rejtélyes módon eltűnt doktori disszertációját.) De valahogy az összehasonlítása nem stimmel. Mert egy dolog az elmúlás, amely minden földi élet velejárója, és más egy többmilliós emberi közösség sorsa. A külhoni magyarság az utóbbi egy évszázados megpróbáltatások ellenére sem fogyott el. Megfogyatkozott ugyan, de nem halt ki, nem kellett temetni azt egyetlen utódállamban sem. Nemcsak őrzi nyelvét, identitását, egyedi hagyományait, hanem hozzá is járult és járul mindmáig az egyetemes magyar kultúra fejlődéséhez, virágzásához is.

Nem egy jegyzetnyi helyet foglalna el azon tudósok, művészek, sportolók stb. nevének a felsorolása, akik az anyaország határain kívül születtek, s világhírűvé váltak. Akár magyar, akár más ország állampolgáraiként. Bizonyos vagyok, hogy az ő nevük magyarként akkor is ismert marad, amikor a magyarságukat megkérdőjelező percemberkék, botcsinálta politikusok régesrég eltűnnek a feledés homályában. Mint a blogíró is!