Nyári zápor

Szeretem a nyári záporokat. Gyermekkorunkban a hirtelen eleredt zuhé elől eresz alá, kapualjba húzódva úgy élveztük a hólyagokkal bugyborékoló tócsákat, az utca kövezetét néhány perc alatt tisztára mosó égi áldást. A záporok most is pillanatok alatt felfrissítik a város nehezen lélegezhető levegőjét, rövid időre, néhány órára elviselhetőbbé mérsékelik a tömbházak utolsó emeleteinek forró poklát. (Az azok szigetelésének tervezőit, illetve jóváhagyóit avval büntetném, hogy évente júliust és augusztust abban a katlanban viseljék el. Természetesen légkondicionálás nélkül!)

Ezek a záporok mossák ki a levegőből (rövid időre) a motorizált civilizáció okozta mérhetetlen nagyságú szennyeződést. A gázokat, port. Egy-egy záport követően a magasabb emeletekről tisztán lehet látni a Hegyalja vonulatát is. Csúcsokat, völgyeket, erdőket Ménestől majdnem a világosi várig.

Olyankor legalább gondolatban végigsétálok azon a csodálatos gerincen!