Templomok

Megmaradt köztéri szobraink után kutatva, a Maros déli oldalán fekvő településeket járom. Szép, helyenként bazilika méretű templomok szomorkodnak hívők nélkül, mint a Gyulafehérvár melletti, szinte jelképpé vált marosszentimrei. Sok lelakatolva, látszik, hogy a közelmúltban nem sokszor nyitották ki. Az egyiknek ajtaján egy román nyelvű felirat: szentmisék novemberben. S utána három dátum. A beszolgáló atya közleménye, mikor várja a maroknyi hívét.

Valamikor abban a templomban vasárnaponként több száz német anyanyelvű hívő foglalt helyet. Nagy ünnepkor nem fértek be a templomba. Most nincs kinek letörölnie a port a padokról. S mi lesz az épületekkel, mondjuk, egy évszázad múlva, ha 25 évvel az építők, a tulajdonosok kivonulása után már ilyen állapotba kerültek?

Önkéntelenül is az inka romvárosokra, illetve a dél-kelet ázsiai dzsungelben elfeledett, liánokkal benőtt monumentális méretű templomokra siklik a gondolat. Vajon egy-két évezred múlva valakik ugyanúgy fogják kutatni ezeknek a templomoknak az építőit, mint a régészek teszik manapság a fentebb említett műemlékekkel?

Ahogyan itt manapság egyes történészek, politikusok feledtetni akarják a régió valós történelmét, még az sem kizárt. A dokumentumok eltüntetésére, illetve hamisítványok gyártására, s azok unos untalan ismétlésére már számos példát lehetne sorolni. S amit sokszor ismételnek, azt az oktalanok el is hiszik.