Tenisz

A legnagyobb déli hőségben három teniszpalánta ütögeti a labdát az egyik Maros-parti pályán. Óvodáskorú, 4-5 éves gyerkőcök, akiknek pénzes szülei odahaza szép sportjövőt álmodtak meg.

A homlok- és gatyaizzasztó melegben a kicsik ímmel-ámmal végzik a gyakorlatokat. Az edzőnő két labdát üt számukra a hálón keresztül, s amennyiben eltalálják, netalán visszaütik, „bonusznak” kapnak egy harmadikot is. Aztán mehetnek a sor végére. Nem vagyok a sportág szaktudósa, de annyit magam is látok, hogy egyikük a neki dobott második labdát szándékosan nem találja el, nehogy pluszban ütnie kelljen. Okosan spórol az energiájával! – mondhatnánk. Az edző nem szól, szemet huny a huncutság felett, nehogy elriassza, hiszen érdeke, hogy minél többen járjanak órájára.

Hogy a három csemete egyikéből sem lesz Ilie Năstasehoz, vagy az új csillaghoz, Simona Halephez hasonló világsztár, arra leteszem a nagyesküt. Csak az a baj, hogy ezeknek a gyerekeknek hamar elmegy a kedvük mindenfajta sportolástól. Nekik semmiféle testmozgásra nem lesz igényük. Tizenegynéhány éves korukban reggeltől estig a számítógép előtt gubbasztanak majd. Ezt a veszélyt egy pedagógiai érzékkel megáldott szülő azonnal észlelné, s az unalmas labdaütögetés helyett elvinné gyermekét egy gyalogtúrára az erdőbe, egy biciklitúrára a Maros-partra, esetleg egy kicsit úszni. Igaz, ehhez magának is ki kellene szállnia a gépkocsiból.