Uniós választás

Tagadhatatlan, hogy egy évtized alatt a kontinens polgárainak egy része eurószkeptikus lett. Mert észleli az EU nem kevés rendelkezésének abszurditását, mert látja a világhálón megjelent képeken, miként henyél (alszik, olvas, internetezik, „lóg”) a szervezet parlamentjében közpénzből vastagon megfizetett képviselők egy része. Nem csodálkozom azon, hogy néhány közeli ismerősöm sem szándékozik elmenni a május 25-i választásra. Csakhogy!

A német, francia, brit vagy olasz választópolgár megengedheti magának a luxust, hogy otthon maradjon, netalán éppen a választási hét végén családostul kiránduljon Ibizára vagy az Azori szigetekre. Mert az ő érdekeit sokan képviselik az európai törvényhozásban. És a lobbijuk is erős.  

A mi, az említett államok lakosságánál ötvenszer, hetvenszer kisebb közösségünk ezt a fényűzést nem engedheti meg! Ha elszalasztjuk a lehetőséget, hogy két-három képviselőt beszavazzuk oda, a sokak közé, akkor még azt a lehetőséget is elveszítjük, hogy egyszer a mi fájdalmaink is a nagyhatalmak figyelmébe kerüljenek. Hogy eljusson végre az európai politikusok tudatáig az a fogalom, hogy őshonos kisebbség.Amely nem a harmadik világ országaiból vándorolt be, keresztény, évezrede az öreg kontinens polgára. S a történelem során tett is valamit az egyetemes kultúráért. Példaként: Erdély szülötteiből végre megjegyezhetnék a kontinens nyugati felét megvédő Hunyadi János, vagy a múlt század egyik legnagyobb zeneszerzője, Bartók Béla nevét.

De ki ismételje a fülükbe e neveket, ha nem küldünk oda senkit?

Vigyázat, kimaradhatunk mindenből!