Szerencsére, a Mindenható mindeddig megkímélt a gyakori „kórházasditól”. Negyedszázadra visszamenőleg kétszer-háromszor személyesen, családtagjaimnak köszönhetően talán még ugyanannyiszor tapasztaltam meg az aradi közkórházak állapotát, személyzetük odaadó munkáját. Valószínű, vannak ellenvélemények is, nem a vita céljából írom e sorokat.
A megyei és a municípiumi kórház alig néhány száz méterre van egymástól. Építésük között vagy 130 év a „korkülönbség” az utóbbi javára. De milyen óriási a szemléletkülönbség a két épület tervezése között!
Az akkori építész a település szélére, a kiterjedt városi vadászerdő mellé képzelte a város első közkórházát. Észak-déli fekvésű, magas, szellős kórtermekkel. A déli fekvésű termeket fasorok védték a nyári hőségtől, gondolva az ápoltak nyugalmára, a jó levegő, kedvező hőmérséklet biztosítására.
A megyei kórház az 1970-es években „nyílt” terepen épült. A tervezőcsoport valószínűleg nem válogathatott a helyszínek között, azt előre kijelölték neki. A létesítmény elkészült védő zöldövezet nélkül, betonpanelből, kelet-nyugati fekvéssel. Reggeltől estig süti a nap. Aki benne feküdt, állíthatja: nyáron valóságos katlan, az alacsony kórtermeket lehetetlen lehűteni.
Javítani lehetett volna a helyzeten! Építése óta eltelt több mint három évtized. Ha az épület elkészülte után fásították volna a területet, ma legalább tíz, tizenöt méter magas, akár több tíz méter szélességű zöldövezet védhetné a falakat.
Tényeket soroltam, nem kommentálom azokat. Csak azok figyelmébe ajánlanám ezeket a sorokat, akik többször is emlegetik, hogy „mi” visszasírjuk a múltat. Az ilyen elődökért nem érdemes?
Hozzászólások