Gazdaság

Hallom, miként ágálnak az egykori katonacsapathoz közeli személyek az oltyán csapat elleni mérkőzésen történtekért. Igaz, az aradi bíró (és partjelzője) erősen tévedett a harmadik gól érvénytelenítésekor.

Az EU meg az ENSZ utóbbi erőfeszítései egyaránt a migráció valamilyen formájú legalizálását célozzák. Hogy a migrációt általános emberi jogként emeljék be a nemzetközi törvényekbe.

Kaptam egy összeállítást a világ a maga nemében legdrágább 50 holmiijáról. Hát többször beleszédültem a százmilliókba, néhány esetben a milliárdokba. Természetesen dollárban!

Néha csak nagyot nyelek, hogy hangosan ne mondjak egy cifrát a hivatalos bürokrata marhaságok észlelésekor.

Több aradi napilapot is rendszeresen böngésző barátom újságolja, hogy az egyik lap olvasói kifogásolják, vagy egyenesen hiányolják a városi kertészet tevékenységét. Mert zöld közterületeink elhanyagoltak, a virágágyások gondozatlanok, a kiszáradt, elöregedett díszbokrokat, fákat csak ritkán (vagy egyáltalán nem) cserélik, pótolják.

Nálam jóval informáltabb személy megsúgta, hogy a román parlament egyik bizottságában elutasították az RMDSZ benyújtotta javaslatot, miszerint emeljék be az ország Alkotmányába a Gyulafehérváron 1918-ban elfogadott határozat pontjait.

A köznapi embert olyasmire akarják rászoktatni a világ nagyokos vezetői, melyek szembe mennek a természet logikus menetével. Olyan aberrációkkal, amelyek megállítják az emberi észt.

Olvasom a Temes megyei öregotthonról szóló hírt. Az ilyen felvezetésénél szokták kiírni a televízióban, hogy felkavarhatja az érzelmeket. Öreg, magatehetetlen embereket bíztak felelőtlenekre, s ők emberi mivoltukban alázták meg őket.

Minap egy, az ötvenes években a barátok között fél szájjal mondogatott vicc jutott az eszembe. Azokban az időkben született, amikor jegyre adták a fekete kenyeret, a cukrot, pontra vettük a ruhaneműt, sorba álltunk petróleumért, húsért.

Ha netalán valaki nekem szegezné a kérdést, hogy mondjak egy jellegzetes jelenkori aradi ipari terméket, bizony a vagongyár vasúti kocsijain és villamosain kívül semmit sem tudnék említeni.

Lehet, van, aki azon álmodozik, hogy egyedül vezethessen egy kisebb települést, várost, vagy nagyobb régiót, netalán egy országot, nemzetet. Diktátorként irányítson, szabadon büntesse az általa gonosznak, károsnak tartott személyeket, jutalmazza a szorgalmasokat, a hozzá hűeket.

Másodszor voltam tanúja azoknak a gyalázatos jeleneteknek, ahogyan a fővárosi Dinamo szurkolói csapatukat biztatták Sepsiszentgyörgyön.

A minap a televízióban láttam egy összeállítást a második világháborút követő évekről. Amikor az amerikai segélyeknek köszönhetően a tönkrebombázott Németország és Japán elképesztő gyorsasággal magához tért.

Olvasom a sporthíreket a téli időszak átigazolásairól. És csak rosszallóan csóválom a fejem. Mert minden szóba kerülő sportágban csak vándormadarak kerülnek az aradi csapatok „kalitkájába”.

A háború mindig rombolással járt. Még a legprimitívebb fegyverekkel vívott is. Nem is kommentálnám, ha az csak fegyvereket, fegyvergyártó műhelyeket, gyárakat érintene.