Élete legyen iránytűnk a boldogság felé

Írta:
2024. október 2. 15:39 (szerda) /

Október 1-jén, kedden az arad-ségai Kis Szent Teréz-plébániatemplomban a 17.30 órakor kezdődött búcsúünnepség előtt az egybegyűlt hívek Baum Péter diakónus vezetésével előimádkozáson vettek részt. A harangozás kíséretében tett ünnepélyes bevonuláson a felkoszorúzott feszület nyomában a ministránsok, majd a diakónusok és a nagyszámú plébános és egyházi elöljáró következett. A szentleckéből a ministránsok olvastak fel, az evangéliumból a diakónusok idéztek. Ünnepi prédikációjában ft. Tóth János csernakeresztúri plébános bevezetőként a templom védőszentje, a 151 évvel ezelőtt született Lisieuxi Szent Teréz, ismertebb nevén Kis Szent Teréz életét járta körbe, aki szegény sorsú családban született, majd kissé felcseperedve, elhívást érzett a kolostori élet iránt. A szentmise elején felszólította hallgatóságát, hogy vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, bánjuk meg bűneinket, hogy Isten előtt kedves legyen a bemutatott áldozat. A plébános a hívekkel együtt adott hangot a szentgyónás szövegének. Izaiás próféta könyvéből, majd Szent Márton evangéliumából a diakónusok olvastak fel részleteket.

 

Jézus arcát viselte

Ünnepi szentbeszédét ft. Tóth János azzal indította: nem hiszi, hogy nincsenek véletlenek, hiszen Kis Szent Teréz apáca nevében is mondanivaló található. Úgy ismerik, hogy a gyermek Jézusról és Jézus arcáról nevezett Kis Szent Teréz. Jézus gyermekkoráról nagyon keveset tudunk, szinte csak annyit, hogy 12 éves korában elveszett a templomban. Mivel a szülei amikor megtalálták megfeddték, megkérdezte: Miért aggódtatok, hiszen Atyám házában voltam. Nagyjából ennyit tudunk a gyermekkoráról és azt, hogy engedelmeskedett a szüleinek. „Ezt a nevet kapja Teréz, amikor 15 évesen bevonul a karmelita kolostorba. Jézus alakját a torinói lepel őrizte meg, amellyel halálakor betakarták és a sírba tették. Elképzeljük, milyen lehetett Jézusnak az arca, de még jobban elképzeljük, milyen volt Jézusnak a szíve, mert a szent arc megmutatja, mi van belül. Kis Szent Teréz egyszer lebetegedett és a Szűzanya közbenjárását kérte, ezért a szobájában megelevenedett a Szűzanya képe. Elkezdett mosolyogni, és egyik pillanatról a másikra Teréz meggyógyult. Máriának a mosolya, a szeretete elég volt a gyógyuláshoz. Tudjuk, mit Jelen Mária mosolya, a szeretete, hiszen a szépségét az énekeinkben is megemlítjük. A látnokok szerint Mária azért szép, mert szeret. Szeretettel nézett a beteg Terézkére, akit a mosolyával meggyógyított.” 

 

Kis Szent Teréz élete

Kis Szent Teréz életrajza ismeretes, kilencgyermekes családban született az utolsó gyermekként. Négy fiútestvére is született, de azok kiskorukban meghaltak, a leánytestvérei nagyobbak voltak. Az édesanyja gyermekkorában halt meg, ezért az egyik nagyobb leánytestvére nevelte. Az apjával gyermekkorában római zarándoklaton vett részt, s már akkor arról álmodott, hogy maga is apáca lesz, ami viszont 18 éves korig lehetetlen volt. 15 éves korában az apjával római zarándokláson vett rész, ahol odament a pápához, akitől engedélyt kért a kolostorba vonulásra. A Szentatya kitérő választ adott: majd ha felnőtt leszel, beléphetsz. Később azonban mégis elküldte az engedélyt. A kolostorban nem művelt nagy dolgokat, egyszerű lélek volt, de mégis elindult a gyermekség útján, mert az embernek van a legnagyobb igénye a szeretetre. Ő megmaradt gyermeknek olyan szempontból, hogy tovább szeretett, akkor is, amikor kolostorba vonult, az ott eltöltött évek alatt, de akkor is, amikor halálos betegen feküdt.  Egész életében megőrizte a gyermekkori szeretetét, amivel Istent és az ő vőlegényét, Jézust is szerette. Teréz úgy fogta fel, hogy Isten irgalmas, lehajol hozzánk. Teréz egy gyilkosért is imádkozott Istenhez, ezért az elítélt a halála előtt megcsókolta a keresztet, megbánta bűneit. Teréz egész élete során szeretett, akkor is, ha ő nem kapott szeretetet, akkor is, ha ridegek voltak hozzá, akkor is, ha az emberek nem értették meg. Ő egyszerűen mindenkit és mindent szeretett, s a rideg életfeltételei közepette is sokkal boldogabb volt, mint a mai gyermekek és fiatalok. Azért, mert megtalálta a helyét, Isten rávezette a hivatására. „Keresztelő János és Jézus is azzal kezdték a térítést, a boldogulás útját, hogy bűnbánatot hirdettek. Magunknak is rá kell jönnünk, hogy bűnösök, kicsinyek vagyunk, ezért magunktól soha nem tudunk szentek lenni. Ha azonban beismerjük, hogy kicsinyek, bűnösök vagyunk, de bízunk a Jóistenben, nála semmi nem lehetetlen, eljuthatunk a boldogság útjára. Ezt kellene Kis Szent Teréz szeretetéből és példáiból megtanulnunk, hogy testvérként, barátként tekinthessünk egymásra.” Ft. Tóth János plébános a szeretet és a jótétemények áldásaival kapcsolatos állításait a maga családjában és baráti körében történtekkel támasztotta alá. 

A továbbiakban a hívek Kis Szent Teréz közbenjárásával, az Istenhez címzett könyörgés szövegét olvasták fel. Ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános először megköszönte a jóistennek a szép időt, amivel a templombúcsú idejére megajándékozta a híveket, majd köszönetet mondott ft. Tóth János atyának, amiért olyan messziről eljött, és megajándékozta a jelenlévőket a lélekemelő prédikációval. Annak a tanulsága: ha nem vagyunk a Jóistené, akkor senkinek nem vagyunk a gyermekei. Életünkben úgy próbáljuk naponta a kis utat megtenni, ahogyan Kis Szent Teréz tette! Köszönetet mondott a paptestvéreknek, köztük a Magyarországon élő, aradi gyökerekkel rendelkezőknek is a koncelebrálásért. Megköszönte a támogatást a megyei tanácsosoknak, a leendő tanácsosoknak és a helyettes főtanfelügyelő asszonynak a részvételt. Ugyancsak köszönetet mondott a Drug Melinda vezényelte Rozmaring kórusnak, Almási László kántornak és a helybeli kórustagoknak a szép énekekért. Nem utolsósorban köszönetet mondott a plébánia alkalmazottainak, az egyháztanácsnak és a ministránsoknak is. Zárásként azt kívánta: Kis Szent Teréz példájára mindig maradjunk gyermekek! A kijáratnál mindenkit egy Kis Szent Terézt ábrázoló megszentelt képpel, üdítővel, továbbá csomagolt kiflivel ajándékoztak meg. A lélekemlő búcsús szentmise a pápai himnusz, majd nemzeti imánk közös megszólaltatásával zárult.

Hozzászólások