A kövek egy pillanatra életre kelnek

– A 31. erdélyi szász találkozó Keresztényszigeten –

Sokszor nem álltatok mellénk. Sőt ellenünkre voltatok. Vagy mi voltunk a ti ellenségeitek. De mégis, többször védte együtt magyar és szász a Kárpát-medencét. Ráadásul ti védtétek az akár még 2021-ben is világelsőnek számítható autonómiátokat, az Universitas Saxonum-ot, amit a magyar királyoktól, II. Andrástól vagy éppen Hunyadi Mátyástól kaptatok. De ma már se szász univerzitás nem létezik, se szászok nem élnek igazán Erdély földjén, legalábbis úgy nem, mint 1918 előtt.

Azt mondják, 800 év után hazatértetek. Nem tudom, hogyan lehet „hazatérni” Nürnbergbe, Augsburgba, Münchenbe, Bécsbe 35-40 embergenerációval később. De 2021. szeptember 18-án annyit megláthattunk, milyen visszatérnetek egy pillanatra a szülőföldetekre, ide a Dél-Kárpátok északi nyúlványaihoz. Milyen az, amikor újra megtelik a „hochdeutsch”-nál dallamosabban, szebben kiejtett német szavakkal, erdélyi szász-német szóval templomotok, udvarotok, színházatok. A Szeben megyei Keresztényszigeten megrendezett 31. erdélyi szász találkozó (Sachsentreffen Grossau 2021) egy pillanatra életre keltette a követeket és hangot adott a falaknak.

Keresztényszigeten (Grossau, Cristian), az evangélikus erődtemplom udvarán reggel 9 óra körül már szász népviseletbe öltözött idősek és fiatalok gyülekeztek. A legtöbbször a „so viele jahre” fordulatot hallottuk ki az ünneplő sokadalom felkiáltásaiból. Vagyis „oly sok éve” nem találkoztak, de valamikor egy faluban születtek, egy iskolába jártak, így rokoni, baráti szeretettel ölelték meg egymást az emberek. Kicsiben hasonlított a mi Csíksomlyónkra. Szerencsére csak kicsiben, mert mi, magyarok vagyunk, létezünk Erdélyben.

Érdekes lenne kikutatni, legutóbb mikor töltötték meg saját építő hívei a keresztényszigeti templom padjait. Talán 1990-ben, az utolsó nagy exodus előtt. De most újra megtelt. Sokan jöttek olyan magyarok is, akiknek van szász felmenőjük, elsősorban Szászrégenből és Nagyszebenből.

Az egyházi dalok után a legőszintébb gondolatot a bibliai Jeremiás próféta jövendölése és a szászok sorsa közötti párhuzamra való utalás jelentette. A rossz döntés egy nép teljes szétszóradtatását és megszűnését jelentheti. Mint elmondták, a szászok számára is hasonló sors jutott: lányaik és fiaik már nem Erdélyben születnek meg, de mégis bizakodnak, hogy amíg évente össze tudnak jönni itt a Kárpátok alatt, addig valamilyen formában léteznek ők is. Sőt egy új XXI. erdélyi szász közösség van kialakulóban: „Sommersachsen”-nek hívják magukat, ők azok, akik a nyarakat Erdélyben tölti. Ahogyan jellemzik saját magukat: „Németország ma már az otthonunk, de gyökereink Erdélyben vannak”.

Az istentisztelet után a Szalonna-torony melletti kapun áthaladva mutatta meg ez a közösség csodálatos népviseletét Keresztényszigetnek. Nagyszeben, Segesvár és Szászrégen volt a sorrend az utcai felvonuláson, míg hátul a segesvári, illetve az ausztriai Várvidékre (Burgenlandba) elszármazott szászok rezesbandája kísérte az ünneplő sokadalmat.

Visszatérve az erődtemplom udvarára, kezdetét vette a tánc és ismerkedés, amit kedélyes beszélgetések, nagy találkozások és finom falatok kísértek az egész délután során. E sorok szerzője számára is igazi kuriózumnak számított találkozni egy ma már történelminek mondható közösség még élő tagjaival. Tőlük tudtam meg, hogy a nap folyamán megismert táncosok, népviseletbe öltözött fiatalok, de még a fúvósok egy része is úgymond kulturális értelemben tartoznak a szászsághoz, mivel vagy a nagyszebeni Brukenthal Líceumba, vagy a jövőre 500 éves (!) segesvári Bergschule-ba (mai nevén Joseph Haltrich Líceumba) járnak iskolába. A román családok ugyanis azt szeretnék, hogy minél jobban tudjon gyermekük németül, ezért választják számukra ezt a tanulási lehetőséget.

A délutánt a Siebenbürgische Theatergruppe Augsburg előadása zárta a „Dot Getzich uch der Aparat” darabjával, amely az erdélyi szász hétköznapokba, szokásokba és természetesen az udvarlás rejtelmeibe enged bepillantani Maria Schenker vezetésével. A darab külön szépsége és érdekessége, hogy erdélyi szász dialektusban szólalt meg.

Ahogyan feljött a hold, szép lassan elcsendesült Kereszténysziget. Már csak pár idősebb erdélyi szász maradt velünk a táncteremben. Többen hazafelé indultak; vissza Németországba, Ausztriába. A kövek is lassan elhallgattak. Eszembe jutott megannyi magyar kő a Kárpát-medencében. Valamelyik mindennap visszahangozhatja a magyar szavakat, de valamelyik a szász falakhoz hasonló sorsra jutott már. A sok öröm és koccintás mellett ez a felismerés kísért minket Budapest felé az erdélyi éjszakában.

Miklós Gábor,

a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

Ohne willkommen, doar tricolorul

Az utcai felvonulás alatt nem zárták le a falu érintett utcáit. Az autók minden irányból közlekedtek, nagy sebességgel.

A Városháza elé érve a felvonuló szász közösséget Ioan Seuchea román polgármester „köszöntette”. Beszédét 2 méterről sem lehetett már hallani, hangosítást nem sikerült megszervezni.

Pedig Polgármester Úrnak odaadhatta volna erre a 15 percre a szomszédos ház tulajdonosa a saját hangerősítőjét. Igaz, akkor nem élvezhettük volna folyamatosan a manele zene szépségeit a „beszéd” minden pillanatában.

Polgármester Úr, kérem, fogadjon el egy jó tanácsot! Legközelebb ne Románia (és Csád) trikolór szalagja legyen az egyetlen kiegészítő, amit magára ölt, ha azokkal találkozik, akiket elűztek földjükről, elvették ingatlanjaikat, nagy értékű ingó vagyonukat. Sőt higgye el, kérem, nem törik le a nyelve, ha a másik nemzet tagjait anyanyelvén köszönti. Sem akkor, ha jó napot kíván egy magyar embernek, sem akkor, ha azt mondja: Willkommen wieder in Grossau!